AddThis Social Bookmark Button

1044186 595952840435934 170342119 nNincs olyan helysége Erdélynek Gyulafehérváron kívül, amelyben életszerűbbnek érzékekelnénk a történelmet, mint e sokat próbált marosmenti városban. A városba érkező turistának messziről magára vonja a figyelmét a folyó jobboldali ártere fölé emelkedő Erdélyi Szigethegység. Ugyancsak messziről szembetűnik a római katolikus székesegyház tornyának sátortetős kőhasábja, mintegy jelképeként az erdélyi Egyháznak, amely döntő módon meghatározta a középkori Erdély életét.
Amikor István király 1003. táján nagybátyját, Prokuj gyulát megfosztotta hatalmától, alattvalóit pedig megkereszteltette, az erdélyi Fehérvár magától értetődően alakult át a király itteni képviselőjének (princeps Ultransilvanus – erdőelvi vezér) székhelyévé. Ide helyezték az újonnan valószínűleg 1009-ben alapított erdélyi püspökség székhelyét is.
Székesegyházunk a vár délnyugati sarkában fekszik. A teljesen szabadon álló épület háromhajós, kereszthajós, nyitott előcsarnokkal rendelkező, kötött rendszerű románkori bazilika. A templom építési anyaga rendkívül szép, finomszemcséjű, kellemes sárgásbarnára patinázódó, tartós magyarigeni homokkő, amely néhol ompolyicai mészkővel keveredik. A későbbi helyreállításoknál továbbra is ezeket az építőanyagokat használták. A habarcsba rakott terméskő falanyagot kívül-belül gondosan faragott és összeillesztett kváderkövekkel burkolták, a szabálytalan falmag tehát két szabályos kváderréteg közé került. Ez az építési technika kitűnően érvényesíti a kőkváder teljes felületét és nyugodt falsíkot eredményez. A falfelület számos helyén főként a kereszt és főhajón gerendavégek számára meghagyott négyzetes bemélyedések figyelhetők meg.
A nyugati főhomlokzat a hegyek felőli megközelítésekor nagyszerűen érvényesül – jegyzi meg Entz Géza. Sajnos mára ez már nem mondható el. Székesegyházunk leginkább a dél felől érkezve tűnik ki a legjobban. Rohbocknak az 1850-es években kézült rézmetszete jól mutatja, hogy a vár épületei felett (akkoriban) mennyire uralkodik a Székesegyház nyugati homlokzata.
Néha úgy tűnik, mintha a várból nőne ki. A közelebb menőnek az az érzete támad, hogy a nyugat felé nyitott előcsarnok a belső felé vonz, a déli torony egyrészt a magasba emeli tekintetünket, másrészt a következő déli főnézet megtekintésére ösztönöz.

1891205 275659069264417 1223530239 n

A SZÉKEGYHÁZ TÖRTÉNETÉNEK BEMUTATÁSA

A püspökség alapításával kapcsolatosan indul meg Székesegyházunk története. Az erdélyi püspökség szakramentális épületének a története a kezdeteit illetően meglehetősen zavaros. Bár Kelet-Európa egyik legkorábbi románkori épülete, mindig is tudvalevő volt, hogy egy még régebbi épület is állt a helyén. Az első templom titkait a föld rejti.
A püspökség alapítását többnyire Szt. István királynak tulajdonítják, némelyek Szt. Lászlónak. A Székesegyház köveit és építéstörténetét legjobban néhai Möller István, a kiváló műépítész és restaurátor fedte fel. Szerinte az északi kereszthajó némely része, a déli mellékhajóban egy kerek keresztelő kápolnának máig fennmaradt nyomai s több faragott oszlopfő, díszítő elem a Szt. István korában emelt ókeresztény-bazilika stílusú kisebb templom maradványa. Azután Szt. László építette át román félköríves stílusban, két mellék és egy kereszthajóval, két nyugati és egy középponti kupolás toronnyal. Ebből a templomból maradt ránk – szerinte – a kereszthajó, a szentély első négyzete, négy erős pillér (pilaster) a fő- és a kereszthajó metszési négyzetében, s a hajdan rajtuk nyugodott középponti kupolás toronynak a padláson még máig is látható tekintélyes maradványai.
Ezt a templomot a tatárpusztítás dúlta, égette fel (1249). Az olasz Rogerius nagyváradi kanonok látta s elborzadva írta le ennek a templomnak a szörnyű tatárpusztítástól véres, üszkös falait. Az ő leírása szerint Fehérváron csupán „a meggyilkoltak csontjait és koponyáit és a bazilikáknak és palotáknak sok keresztény vértől bemocskolt, romban álló és ledöntött falait” lehet látni.
A IV. Béla korában történt újraépítésekor nem állították helyre a középponti kupolás tornyot. Az új elképzelés várhatóan grandiózus volt, és a kezdeményezői tudatában voltak annak, hogy csak az utódaik fogják befejezni. Az új templomot úgy építették, hogy szó szerint felöltöztette a régit.
Keleten egy új oltár épült, a székesegyházi kollégium számára nélkülönözhetetlen hosszú szentéllyel. Jobbról és balról egyformán négyszögű terek alakították ki a kereszthajót, és éppen a régi hajó vállától kezdték nyugat felé építeni a három hajót: a szélesebb főhajót és a két keskenyebb mellékhajót. A kereszthajó szélesítése miatt ezt szintén nyugat fele nagyobbították meg.
Mai megjelenésében a székesegyház tengelyhossza 81,35 méter, maximális szélessége pedig 32,85 méter. Csupán a déli torony maradt ránk, ennek magassága 55,50 méter, ezt a magasságot különböző építési fázisok révén érte el, amelyek a 17. század elején értek véget, amikor a főpárkányát akantuszlevelekkel díszítették.
Az eredeti elképzelés szerint az új templom több toronnyal is rendelkezett volna, ezeket a központi tengely fölé emelt torony kötötte volna össze. A központi torony fel is épült volt. Talán még be sem fejezték teljesen az újraépítés munkáját, mikor 1277 elején, nagyböjt második vasárnapján, újra szörnyű pusztulás zúdult a templomra. Az akkor még katolikus szászok vízaknai Gyán vezetésével éppen a püspöki nagymise alatt tört rá, égette és dúlta fel, megölve benne (s a három középkori zárdatemplomban) több, mint 2000 embert. E pusztítás és dúlás abból a hosszas és nagyon elfajult viszálykodásból robbant ki, amely az egyházi adók miatt a fizetni nem akaró, állítólagos kiváltságaikra hivatkozó szászság s a püspökség között dúlt, amelynek során az említett vidék egyik vezető embere életét is veszítette. Fia vezette megtorlásul a pusztítást.
A helyreállítás, az újjáépítés nagy terhe az akkori püspök vállaira szakadt. A kőműves szász ácsmunka elvégzésére kötött két latin szerződés (1287 és 1291-ből) ránk maradt eredetiben. Némelyek szerint ekkor hosszabbodott meg kelet felé s kapott ötszögű, szép, gótikus záródást az eredetileg rövidebb és félkörívesen záródó keleti (most szentély) rész. Mások szerint ezt a szép gótikus toldást Hunyadi Jánosnak köszönhetjük, aki a nyugati, díszes fakaput is készíttette ugyancsak csúcsíves (gótikus) stílusban és a két nyugati torony közé egy szép kilátás nyílt.
Mindezeket úgy foglalhatjuk össze, hogy az épület csaknem végső formáját a 14. század előtt kapta. Következésképpen a románkori művészet utolsó nagy művének tekinthető, bár a gótika hatása már érzékelhető. Látszólag egységes kinézete ellenére a Székesegyház a különböző korok helyi beavatkozásainak a nyomát viseli.
Az 1438-as török betörés során megsérült templom helyreállítására a gyulafehérvári püspökség éléről az esztergomi érseki székbe emelt Palóczy György hagyományozott jelentősebb összeget, s nem sokkal később Hunyadi János is gazdag adományokkal látta el a székesegyházat, amelyet öccse, az ifjabb János és saját temetkezőhelyéül választott. Valószínűleg akkor emelték meg két újabb szinttel a délnyugati tornyot.
Az erkélyt Sorger püspök alatt háromszögű oromfallal zárta el és erre négy szobrot helyeztek el, úgy 400 évvel ezelőtt. Mint minden nagy egyházi épületről, a székesegyházról sem hiányozhattak a kápolna típusú melléképületek. Mivel függetlenek voltak, és sikeresen átvettek néhány másodlagos liturgikus funkciót, építészetileg is elkülönültek a székesegyház egészétől.
A keleti, csúcsíves stílusban meghosszabbított szentélyként a 18. század közepén alapjából újra építették. Szécsy András püspök az északi kereszthajó részhez nyugat felől egy kápolnát, kápolnaszerű bővítést csatolt és oda is temetkezett (14. század elején). Ennek a falát Várday Ferenc püspök észak felé egy méternyivel megszélesítette (16. század elején). A templom északi oldalán az említett Szécsy-Várday-féle toldáshoz csatlakozik a Lázói (vagy Lászai)-féle kápolna, amelyet a 16. század elején (Várday említett bővítését egy évtizeddel megelőzve) Lászai János (1448–1523) főesperes-kanonok építtetett (vagy már sok szerint az újjáépíttetett) s gyönyörű reneszánsz díszítéssel ékesített fel. Ezen keresztül vezet be a Székesegyházba az északi bejáró. (A déli oldalon látható ritka szép román stílusú 2 kapu be van falazva). Lászai a bejáró fölé helyezte Geréb László püspöknek két angyal tartotta címerét, ettől jobbra és balra az akkori pápa, II. Gyula és Mátyás király címerét. Ezen kívül még egy egész sor kőből faragott címert rakatott fel a kápolna homlok- és oldalfalaira, magyar, olasz, lengyel stílusban. Ezzel délkelet Európának ez volt a legnagyobb címergyűjteménye. A címerek nagy részének már csak a helyét jelzik a csatorna alatt látható lyukak. A címerek jótevőinek, vagy a kápolnát megajándékozóknak a címerei voltak. Ez a kápolna „a legfontosabb kora reneszánsz” alkotás. Felső olasz, közelebbről lombard jellegű építmény, amely azonban, mint az ornamentális és figurális részeknek az olaszformáktól eltérő alakítása és a hellyel-közzel kiütköző gótikus maradványok bizonyítják, feltétlenül helyi munka. Lászai nevet viseli máig ez a csodálatos kápolna.
János Zsigmond uralkodása idején, 1565-ig még szentmisét celebráltak a székesegyházban, de akkor, kihasználva a fejedelem időszakos távollétét „a protestánsok elkergették a papokat, ledöntötték az oltárokat, megsemmisítették a csodálnivaló reneszánsz képeket meg a székesegyház két orgonáját” – tudjuk meg a fejdelem olasz testőrkapitányának Giovanni Andrea Gromo-nak beszámolójából. A székesegyház történetét ez az esemény csaknem másfél évszázadra meghatározó történéssé vált
1601-ben egy vandál módra pusztító, égető, rabló zsoldos hajdú sereg rohanta meg és elvetemültségükben még a régi püspökök, főurak, köztük a Hunyadiak sírjait is felfeszegették, kirabolták, hamvaikat szétszórták. Két év múlva, mikor Székely Mózes és Bethlen Gábor Basta katonaságát akarta kiostromolni a várból, újra leégett, rémesen elpusztult a székesegyház, ekkor teljesen használhatatlanná vált. Szamosközi (1565–1612), a jeles humanista műveltségű magyar történetíró, még hónapok múlva is arról panaszkodik, hogy a leégett, tetőnélküli, ajtóitól megfosztott templomba szörnyűség bemenni. Szörnyűség nézni, hogy áztatja, pusztítja az eső a még megmaradt káptalani levéltárat, amelybe a török pusztítás elől a csanádi és az aradi káptalan levéltárat is áthozták volt.
1658 őszén, a II. Rákóczi György-féle lengyelországi hadjárat miatt a bosszút állni akaró szultán hadai zúdultak rá a Székesegyházra, szétrombolva Bethlen Gábor és I. Rákóczi Györgynek egy-egy mellékhajóban lévő díszes, fekete márvány síremlékét. Ezen síremlékek márványdarabjaiból később 4 oltárt készítettek melyek ma is láthatóak. 1661-ben újra török-tatár hadak dúltak a Székesegyházban. Ezen dúlások közben még istállónak is használták a gyönyörű templomot a pogány fosztogatók.
1715 végén uralkodói parancsolatra a Székesegyházat visszaadták az erdélyi római katolikus püspökségnek. Ekkor csupán a katolikus liturgia által megkövetelt változásokat és felújításokat végezték el, jelentős restaurálásra később került sor, talán az 1730-as évek idején. 1728 táján épült fel a barokk sekrestye Demeter János prépost megbízásából. A század közepe táján restaurálási munkák kezdődtek. Ennek a célja a szerkezetileg meggyengül szentély helyreállítása volt.
1758-ban és 1845-ben leégett a templom teteje. A helyreállítás, restauráció munkájában kitűntek: Visconti és Brilli olasz mérnökök a 18. század elején. (Sírkövük a Széchy-Várday-féle kápolna északi és nyugati falában látható). Haynald püspök bécsi mérnökökkel végeztetett költséges helyreállítási munkálatokat.
1849-ben a várat ostromzár alatt tartó honvédsereg egyik lövedéke ismét lángba borította az osztrák védők által tüzérségi pontként használt tornyot és tetőt. Az ekkor keletkezett károkat 1853 és 1856 Haynald püspök megbízásából állítják helyre.
1904-ben Majláth püspök saját költségén indult a nagyszabású helyreállítási munka. De mivel egy embe,r anyagi ereje erre elégtelen lett volna s a székesegyház művészi és történelmi értéke is természetessé tette, a Műemlékek Országos Bizottsága folytatta e munkát a kiváló Möller István vezetése alatt. A világháború majd az azt követő nagy gazdasági vállság miatt már évek óta szünetelnek a munkálatok, miután Nicolae Iorga közbenjárására a Történelmi Műemlékek Bizottsága támogatásával végzett utolsó kisebb arányú munkálatok is befejeződtek.
Az 1960 – as években kezdődött nagyszabású helyreállítási munkálatok és ásatások eredményei nem teljesen kerültek napvilágra, sőt ezen munkálatokat 1977-ben meg is tiltották és félbeszakították. Csupán az 1980-as évek végétől került újra folytatásra.
Főegyházmegyénk kiemelt célja volt a millenniumi évre a székesegyház helyreállítási munkálatainak befejezése. Ekkor került sor a torony és a Lászai kápolna helyreállítása, mely a záróünnepségre el is készült.644054 641093495921868 1662400234 n

 

A SZÉKESEGYHÁZ KÜLSŐ BEMUTATÁSA

 

A nyugati homlokzat

A nyugati homlokzat vízszintesen és függőlegesen is három-három egységből áll: a toronypár háromemeletes alapépítményei közrefogják a széles félkörívvel nyíló előcsarnokot.
A magasan felnyúló, fenn nagyjából félköríves záródást barokk oromzat koronázza. Az oromzat mellvédjét négy, kevéssé kiugró törpe pillér osztja három mezőre, ezekben változatosan hullámzó stilizált növények és egyéb barokk díszek közt középen a Habsburgok koronás kétfejű sas, a két oldalt Zorger Gergely erdélyi püspök, illetve a káptalan címere foglal helyet.
A középső pilléreken Szent István és László, a két szélsőn Szent Adalbert és Gellért szobra áll. A királyszobrokat a meredek, keresztben végződő háromszögű oromzatban egy-egy széles félköríves fülke emeli ki.
Az északi, úgynevezett csonkatorony nyugati homlokzata teljesen egyszerű. A tömör kváderfalat négy különböző nagyságú félköríves ablak töri át. Közülük csak a legfelső eredeti, de igen rongált állapotban van.
A déli torony sokkal gazdagabb és épebb állapotban maradt fenn. A három alsó szint a legegyszerűbb és voltaképpen a csonkatoronnyal egyezik.
A déli torony harmadik emeletét a második emelet ablakánál jóval keskenyebb, de rézsűjében kettős hengertaggal gazdagabban díszített ablak töri át. A felette húzódó osztópárkány az alsóbb párkányok nehézkességével szemben könnyed vonalvezetésű, fejlett gótikus megoldást mutat (csúcsívbe írt háromkaréj, az ívek közt háromszögű kitöltő mintával). A hatodik emelet tömör falára hatalmas fehér négyzetbe foglalt, római számos óralap van festve.
A tornyot lapos bádogozott sátortető borítja, csúcsán magasba szökkenő fémkereszttel. A torony hatalmas teste a negyedik emelettől kezdve emelkedik teljesen szabadon a hajó tetőzete fölé. Innen felfelé mind a négy oldalon azonos kiképzésű.
Ma álló egyetlen tornyáról jegyezzük meg, hogy Bethlen Gábor állítatta helyre lombardiai építészekkel. A nyugati bejáró másik (bemenet balra eső) tornya az 1603-as ostrom alkalmával felrobbant (a benne felhalmozott puskaportól) s azóta nem is épült újra. Valószínű, hogy sohasem volt olyan erős, olyan kemény megalapozású, mint a másik, most is álló torony. A meglévő torony déli falán megfigyelhetjük az 1849-es ostrom kisebb rongálásait, ágyúgolyó nyomait. Az ostromló magyar honvédsereg éppen kicsi ágyúi miatt nem tudta bevenni a várat.

A déli homlokzat

A székesegyház déli nézete igen változatos ugyan, de sajnos katonai és egyéb épületek közelsége következtében megfelelő távlatot nem kap, s így a valóságban csak egyes nagyobb részletei tekinthetők át.
A délnyugati torony déli oldala megegyezik a nyugati nézettel. Egyetlen különbség, hogy első két szintjén az ablakok hiányoznak. A torony délkeleti támpillérén bevésett, négyszögű napóra látható. A torony mögött húzódik a hatalmas méretű főhajó, amelynek tömege a főszentélyben töretlenül folytatódik. A déli mellékhajón lenn folytatódik a nyugati homlokzat lábazata. Falát fenn hengeres, homorú és egyenes tagozatokból álló igen szép főpárkány zárja le.
Azonos elhelyezésű és formájú társa a nyugatra eső falmezőben található. E másik falmező keleti szélén bontakozik ki a székesegyház egyik legértékesebb részlete: a déli kapu. A rendkívül díszes, széles és vaskos arányú kapuzat első pillantásra áttekinthette szerkezettel készült. A béllet két falhasáb és két oszlop váltakozásából tevődik össze.
A déli mellékhajó nyugatról számított utolsó két boltszakaszához az úgynevezett régi sekrestye, egy boltszakasz széles építménye csatlakozik. Alul fejlett attikai profilú, szép arányú lábazat húzódik, amelynek határozott hármas tagolása a mellékhajók és nyugati tornyok lepusztult és elmosott profilú lábazatának eredeti formáját őrizte meg. A régi sekrestye nyugati oromzatos homlokzatát alul egy hosszú félköríves rézsűs ablak, felül egyszerű tölcséres körablak töri át. A bádogfedésű mellékhajó és régi sekrestye felett húzódik a cseréphéjazatú, hatalmas főhajó.550295 564654303565788 729091227 n

A kelti homlokzat
A főszentély

A félkörben, apszisban kiugró kereszthajón (keleti oldal) megint egy restaurált s egy eredeti, de megcsonkult románkori részt, díszítő elemet látunk: bika hátára ugró oroszlánt. A szentély oldalához itt csatlakozó toldás 200 évvel ezelőtt került a templom testéhez, Demeter Márton nagyprépost építtette sekrestye.
Kétfelől kripta nyúlik be a szentély alá jó hosszan. Benne az utóbbi 220 év itt elhunyt kanonokjainak nagy része. Közülük külön is megemlítjük Buczy Emilt (1786–1839), Kazinczy egykori hívét és barátját, a magyar esztétikai irodalom egyik megalapítóját. Innen az északi oldal mellett elhaladva a függőlegesen lefelé jövő csatorna vonalánál jól megfigyelhetjük, hogy eredetileg meddig tartott a keleti rész.
A következő félkörös kiugrás (apsis) finom faragású díszítő fonalát is érdemes megnézni az ablak felett. A középső ablak fölé egy valóságos rejtvényt faragott a középkori kőfaragó: három állat (ló?) feje úgy hajlik össze, hogy a háromnak összesen csak három füle van, és mégis mindegyiknek megvan a maga két füle; talán a Szentháromságot akarta vele jelképezni az ismeretlen kőfaragó.
A hosszú főszentély a fő- és kereszthajóval egy magasságban emelkedik. Két részből áll: a románkori szentély négyzetből és az ahhoz csatlakozó igen gazdag megjelenésű koragót záródásból. A két épületrész elkülönülését a déli oldalon a hozzáépített barokk sekrestye elmossa, csak a sekrestye tető gerince felett látszik egy rövid falsarok.
A hatalmas, magas, csúcsíves ablakok enyhe rézsűjében igen szép arányú, nemesen kialakított kőrács jelenik meg. A viszonylag vastag osztósudárhoz fél oszlop simul, amely az ablaknyílás két oldalát kereteid azonos kiképzésű, leveles fejezetű és egyszerű lábazatú fél oszlopokkal az ablakokat két karcsú csúcsíves részre osztja.
A két szélső ülő angyalt, a két középső a három királyokat és Krisztus születését ábrázolja. A dél felé eső angyal baljában keresztet tart. A királyok félalakjai igen mozgalmas csoportot alakítanak.
A középső király szembe fordul, két társa féloldalnézetben jelenik meg. A baloldali felfelé néz, jobbjában három ágú kormánypálcát, baljában az ajándékot tartja. A jobboldali balkezével felfelé mutat, jobbjában – miként a középső – az ajándékot tartja. Az alakok ugyan még a román stílusnak megfelelően egymástól elszigetelten állnak, bennüli mégis bizonyos tartalmi és formai kapcsolat már jelentkezik. Az egész főszentélyt fenn bimbós főpárkány zárja le. A főszentély északi nézete a sekrestyével megzavart délivel ellentétben tisztán érvényesül.

Az északi homlokzat

A kereszthajó északi oldalát két nagy támasztópillér erősíti meg. Ez még a hajdani középső torony oldalnyomásának ellensúlyozására került volt ide. (A déli oldalon már csak a felső részének a nyomai láthatók). A támasztópillérek felett Szt. Péter és Pál 13. századi szobra és a négy evangélista közül háromnak a jelvénye van a falba illesztve.
A déli oldallal azonos elhelyezésben és felületelrendezésben csatlakozik az északi mellékszentély. A három résablak felett gyönyörű áttört fríz halad. A díszítés váza kört megközelítő hullámvonal. A középső ablak záródását három, fejével egymás felé fordított állat emeli ki. Az állatok felett négyszirmú virág nyílik. A sarokbimbók felett az oszlopfejezet teste ívesen kihajlik. A vékony fedőlemezt egy-egy szobor díszíti. A déli oldalon lévő saját fejét kezében tartó, guggoló férfialak, az északi oldalon lévő pedig sárkánnyal küzdő griff. A bajuszos, szakálas arc jellegzetességével szemben a szobrok testének faragási módja eléggé elnagyolt és torz.
Az északi kereszthajó északi oldala az itt hiányzó rózsaablaktól eltekintve lényegében a délivel azonos. Oromzatéban a padlásról kereszt alakú szellőzőablak nyílik. A kelet felé eső ablak keleti oldala mellett falazták be másodlagosan az apostolpár (Szent Péter és Szent Pál) híres domborművét. Az északi fal alsó részéhez csatlakozik a hajdani Szent Anna kápolna Várday Ferenc püspök által épített északi zárófala, amely a kereszthajó északi fala elé ugrik. Ezen kápolna mellett emelkedik a székesegyház talán egyik legszebb részlete: a Lászay (Lászai) kápolna. Ez téglalap alakú. A kápolna dús reneszánsz díszítéseinek utólagos beépítése mindenképpen látszik, amint erről már szó esett.

941528 582714721759746 1047204339 nNyugati előcsarnok

A bevezető előcsarnok alá a 18. század első felében a Borbereki Csiszár család készíttetett – Sorger püspök engedélyével – családi sírboltot. Az ezt építtető házaspár címerét két angyal tartja a bejárattól jobbról-balra.
Az előcsarnok jobboldali falán jó magasan magyar és latin nyelvű felirat nyomai vehetők ki s egy nagy, kettős kereszt sárgával mázolt körvonalai. Az egyik feliratban Basta György nevét fedezhetjük fel.
Fenn nagy kör tölti ki a teret, amelyet a három függőleges által kialakított négy keskeny csúcsív tart. Az ablak alatt nyílik a nyugati csúcsíves bejárat. Az erőteljes orompárkányt növekvő, kettősen tagolt csúcsívsor hangsúlyozza. Az ajtó mögött tárul fel a lenyűgöző nagyságú és hatású templombelső.

A SZÉKESEGYHÁZ BELSŐ BEMUTATÁSA

A csúcsíves szép nyugati kaput még egyszer megszemlélve, belépünk a templom belsejébe. Az elénk táruló látvány igazán megkapó. Magas belvilága első tekintetre jelzi, hogy átmeneti stílusú hatalmas építményben vagyunk. Ha a fentebb már jelzett különböző korbeli toldásokat leszámítjuk, valóban tökéletes román alaprajzú, háromhajós, kereszthajóval ellátott templom nemes arányait fedezzük fel.

A Székesegyház berendezése

Az első székesegyház főoltárát a templom névadójának és patrónusának, Szent Mihály arkangyalnak a tiszteletére szentelhették volt. 1291-ben, a második székesegyházban viszont már a Boldogságos Szűz Mária oltára állt a főszentélyben. Ezen kívül még egy Keresztelő Szent János és egy Szent Péter tiszteletére szentelt oltár állt a székesegyházban.
Érdemes megjegyezni, hogy a 16. század első feléig több, mint harminchét oltárról emlékeznek meg a korabeli források. Ezen oltárok pontos helyéről nem tudunk pontos adatokat, csupán találgatások alapján nem mondhatjuk biztosan, hogy hol volt a helyük. Annyi azonban biztos, hogy két oltára volt Szent Mihálynak, egy-egy oltár volt szentelve Szent Demeter vértanú, Szent Fábián és Szent Sebestyén vértanúk és a Szent Kereszt tiszteletére.
1520-ban már biztosan volt orgonája a Székesegyháznak. Ez azonban később elpusztul. Később Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem rendelt új orgonát, melyet 1628–1629 között Dressel András kassai mester és egy bécsi asztalos készítette.
A székesegyház visszaadása után szinte teljesen meg kellett újítani annak berendezéseit, bútorait.
1719–1720-ban készült el az új főoltár. Ezt azonban a későbbiek folyamán új oltárépítménnyel cseréli ki, amelynek alsó része ma is látható. A felső rész azonban 1783-ból származik. Battyhány Ignác püspök megrendelésére Hoffmayer Simon készítette, s ma csak 1897-ben lebontott baldachinos része hiányzik
A mellékoltárok közül a Boldogasszony-, a Borromeo Szent Károly-, a Szent Mihály-, és valószínűleg a Mindenszentek oltár még az első főoltárral egy időben készült a fejedelmi síremlékek faragványainak felhasználásával. Nepomuki Szent János 1746-ban felállított oltárát Battyhány Ignác erdélyi püspök újjal cseréltette ki 1783-ban.
A főszentélyben álló kanonoki stallumokat Klobusiczky Ferenc püspök rendeletére készítették 1744-ben és Battyhány Ignác püspök rendeletére újították fel 1783-ban.
1784-ben készül el a stílusában a főoltárral megegyező monumentális szószék, amelyet ugyancsak Hoffmayer Simon készített (akárcsak a főoltárt).
Az új orgona 1731–1783 között készítették. A mai neogótikus orgona Kolonits István munkáját dicséri. Ez 1877-ben váltotta fel elődjét. Utoljára 2009-ben volt felújítva.
A Székesegyház mostani padjai Kovács Miklós püspök idejéből származnak.
Az 1800-as évek közepén felemelték a padlózat köveit szinte egy méterrel. Így akarták eltüntetni azt a körülményt, hogy kívül a templom környéke idővel feltöltődött s mintegy mélyedésbe kellett bemenni a templomba. Ez az emelés elfödte az oszloplábakat s elfödte Martinuzzi sírját, amely a bemenet jobb felén volt, a kórust tartó első oszlop előtt.

225839 505595232805029 544705779 n

A székesegyház művészettörténeti értékei

A boltívek közül fent az egyiknek a zárkörén kétfejű sast ábrázoló címert látunk, ami a Széchy család címere. A 14. században két püspöke is volt a Székesegyháznak ebből a családból. A boltozatot jelenlegi formájában nyilván közülük az egyik készíttette vagy újítatta meg. Szigorú stílustörténeti és művészi szempontból tehát ez sem talál bele egészen a középkori átmeneti stílusú Székesegyházba. A fő- és kereszthajó metszési négyszöge fölött állott hajdani a négy erős pilléren nyugvó középső torony. Ez alatt meg az asztalszerű főoltár, úgy, hogy a miséző pap a hívekkel szemben állt. A szentély alsó részében állnak szintén barokk díszítésű kanonoki székek, felül az apostolok, Jézus és Mária mellszobraival, az ülések hátán pedig a pátriárkák és proféták életéből vett bibliai jelenetekkel. A kanonoki székek felett levő mennyezet rész maga sima, be nem mélyített szélű boltíveivel a templom legrégibb része. A barokk (vagy helyesebben: új német reneszánsz) stílusú sekrestye ajtónál jól kivehető fent kétoldalt az oszlopfőkön, hogy hol kezdődik a szép szentély tartó fülke, amely faragva van.
A székesegyház főszentélye szinte kivonata a II. székesegyház történetének. Déli oldalán az új sekrestye barokk ajtaja és oratóriumablaka utal az 1728 táján emelt épületre. A szentély két oldalán, szinte egymással szemben található, másodlagosan befalazva egy-egy románkori dombormű, mindkettő a székesegyház patrónusát, a Gonoszt tipró lándzsás Szent Mihály arkangyalt ábrázolja. A meghosszabbított szentély déli falában a szentélyablakokhoz igen hasonló, koragótikus fogantatású, oltárkredenc áll.
A déli kereszthajóban látható a Möller István helyreállította nagy (4 méter átmérőjű) gyönyörű, rózsás, kerek ablak. A rózsaablak alatt figyelhető meg egy középkori karzat lenyomata is, fölötte pedig a kereszthajó korábbi, alacsonyabb boltozatának a lenyomata látszik. Itt állították fel a restaurálás után a Mindenszentek oltárát.
Innen nyugatra a déli mellékhajóba fordulva a padlóból kiemelkedő apszisra (félkörszerű ívre) leszünk figyelmesek, amely – amint mondják – a Szt. István-féle régi templom külön keresztelő kápolnájának volt a nyugati záródása. A déli oldalán látható üres kripta nyitott födelén betekintve megfigyelhetjük az alapfalak szilárdságát.
Különben az a rész az utólagos toldás a kereszthajó nyugati falához, amit az is bizonyít, hogy onnan (a kereszthajóból) utólag félig eltakart ablak errefelé néz. Kazinczy szerint innen került elő Bethlen István (Gábor testvére) koporsója, s itt állott valahol a Bethlen Gábor és felesége díszes síremléke is.
Itt találjuk a befalazott déli (fejedelmi) kaput. Ennek a kapunak a záródásába illesztették be a korai székesegyházból származó úgynevezett I. Maiestas Domini domborművet, amelyen a szalagfonat úgynevezett scella curulison trónoló, jobbjával áldó, baljában könyvet tartó Krisztus alakját egy-egy szárnyas angyal és egy-egy galamb fogja közre.
Ritka szépségű oszlopfejeket figyelhetünk meg, különösen itt. de a templom többi részében is. Általában elmondhatjuk, hogy mindegyik oszlopfő és oszlopláb másképpen van faragva, díszítve.
A déli mellékhajó nyugati részében állnak a Hunyadi sírok. Ezek eredetileg nem ott voltak. Ma, a már a sok pusztítás következtében üresek. Nyugaton van a kormányzó testvérének aránylag legjobban megmaradt sírja. A középsőt tartják a kormányzóénak. A keleti sírban volt eltemetve – amint mondják – a Budán lefejezett, s ide hozott Hunyadi László. A sírok kövei közé, a mostani helyükre való áttétel és összeállítás alkalmával, más síremlékekből való kövek is kerültek.
A székesegyházban eltemetett főrangú személyes sírjai a kereszthajóban álltak valamikor a mai helyükre csak a 18. század utáni időkben kerültek.
Innen az északi mellékhajóba átmenve, a Hunyadi sírokkal átellenben találjuk Izabella és János Zsigmond szintén üres sírját. Ezek díszes márvány sírok, szép olasz reneszánsz faragással. Izabella sírjának az oldalán, az irgalmas szamaritánus, a János Zsigmondén egy hadi jelenet (Hadad – Salaj megye – várának 1562-es ostroma). A főoltár felé tovább haladva a Széchy-Várday kápolnába érünk. Itt van a padlóban illesztve három püspök sírlapja (14. század). Kettő (a rajtuk lévő kétfejű sasos címer tanúsága szerint) a két Széchy püspöké. A harmadik, a fal felőli pedig az Ónodi Cudar Imre püspöké.
Az északi s a nyugati falba van beillesztve a már említett két olasz (az egyik mérnökkari tiszt) sírköve szép latin szöveggel. Innen a kereszthajó apszisában feltűnő freskónyomokhoz megyünk át. Egy tudós szakértő (Dr. Balogh Jolán) megállapításai szerint Várday Ferenc, a humanista műveltségű püspök, készíttette a 16. század elején, s a firenzei freskófestő iskola hatását lehet rajtuk kimutatni. Az elmosódott, leütött alakok közül csak kettőt lehet némi valószínűséggel felismerni: a ferde keresztről Szt. András, a hóna alatt tartott cséphadaróról pedig ifj. Jakab apostolt.
Innen visszafordulva a Lászai-féle kápolnába nyíló északi ajtón át elhagyjuk az északi mellékhajót. Feltűnő a Lászai kápolna gótikus csillag (vagy háló) boltozata, a bele foglalt három reneszánsz-ízlésű címerrel. Fölötte egy díszes kagyló mélyedésben Lászait látjuk, amint a gyermek valamint a Szűz Mária térdén ülő gyermek Jézus előtt térdel.

Azt hiszem, egy ilyen monumentális épület mellett nem mehetünk el anélkül, hogy be ne térnénk. S ha betértünk, akkor biztosan mélységes hála fogja el fogni szívünket. S nem csupán a hála, hanem a megemlékezés is.
Megemlékezés azokról a szent elődökről, mert méltán nevezhetjük így őket, akik éjt nappallá téve dolgoztak ezen épületen, szívügyükként viselve annak sorsát. S megemlékezünk főegyházmegyénk ezeréves múltjáról.
Hálát adunk a Mindenható Istennek eddigi jótéteményeiért, amellyel a néhol kisebbségben, de töretlenül élő „Mária népe”-et segítette immáron ezer éven keresztül, s egyben kérjük további pártfogását is.
„Krisztussal ezer esztendeig”

Felhasznált irodalom:
BITAY ÁRPÁD: Az Alba Iulia-i Római Katolikus Székesegyház és környéke
ENTZ GÉZA: A gyulafehérvári Székesegyház (doktori tézis). Akadémiai Kiadó, Budapest 1958
TYUKODI MIHÁLY: Rövid összefoglaló a gyulafehérvári Székesegyház történetéről

Fülöp Sándor-Szabolcs