I. évfolyam

I. évfolyam

Kilenc évig a Szent Mihály plébánián dolgoztam, mint templomőr. Ezt követően betegápoló kurzust végeztem, ahol naponta személyes kapcsolatba kerültem a betegekkel. Súlyos betegekkel találkoztam, akik sokat szenvedtek és többet láttam meghalni. Szerettem volna értük többet tenni, segíteni rajtuk és úgy gondolom papként lelkileg tehetek a legtöbbet értük. A nyáron kértem felvételemet a Papnevelő Intézetbe, ahol Isten segítségével megkezdtem tanulmányaimat.

Kolozsvár • 1980. június 21.

Achim László

Olyan fiatalnak tartom magam, aki nyitott az emberek és a tudományok irányába egyaránt. Személyiségemhez hozzátartozik az empátia és a segítőkészség. Hobbym a zenehallgatás, a tudományos filmek nézése és a hagyományok ápolása. Isten hívását elfogadva jelentkeztem a szemináriumba, hogy jobban elmélyülhessek az isteni tudományokban és a hitemben.

Lövéte • 2000. november 12.

Lázár Hunor

Isten apró csodáit a természetben tudjuk felfedezni, így gyakran sétálok és figyelem a természetet, Isten jelenlétét. Szükséges volt egy év, amíg rájöttem, hogy Isten melyik utat szánta nekem. Ezért mielőtt felvételiztem volna a teológiára egy évet más egyetemen tanultam. Bár sokak meglátása szerint régóta meghívott Isten, én nem mondtam ki az igent azonnal. Kiss Attila plébános segítségével felismertem Isten hívó szavát és kimondtam az igent.

Óradna • 1999. február 16.

Pinkóczi György

Egy bihar megyei szlovák közösségből származom, Sólyomkővárról. Kezdetben nem voltam biztos, hogy a teológián van a helyem, habár belülről régóta éreztem, hogy pap szeretnék lenni. Albert Ágoston plébános atya és sokan mások biztatására, akik láttak valamit bennem, mégis úgy döntöttem, hogy a papság felé vezető úton indulok el. Néha egy kissé érzékeny és zárkózott vagyok, de tudok igazán szívből is örülni, illetve néha lobbanékony is tudok lenni. Nagyon szeretek a templomban lenni és ministrálni, szabadidőmben pedig szívesen sportolok, különösen a focit kedvelem.

Huta Voivozi • 2001. április 23.

Vațlavic Marek

© Copyright 2019

by Seminarium Incarnatae Sapientiae

Kapcsolat

Tel: 0040 - 258 811 688 

Email: seminariumsis@gmail.com

Cím

510009 Alba Iulia

Str. Gabriel Bethlen, Nr. 3

Jud. Alba