top of page
Keresés
  • Szerző képeSeminarium Incarnatae Sapientiae

A barátság összeköt bennünket

Szemináriumunk vendége volt Buda Péter, az egri Érseki Papnevelő Intézet rektora, akinek szívéhez közel áll Gyulafehérvár és Erdély. A Rómában folytatott tanulmányai során több erdélyi pappal találkozott, általuk ismerte meg az erdélyi embereket, gondolkodásukat és kultúrájukat. Az elmúlt évtizedekben a Rómában kötött barátságokat ápolták, később az évenként megrendezett magyar szemináriumok elöljáróinak találkozóján újabb barátságok köttettek, így Gyulafehérvárral és a szeminárium elöljáróival, tanáraival mindig kapcsolatban maradt.

Buda Péter, az egri szeminárium rektora és a gyulafehérvári szeminárium elöljárói, tanárai.


Hétfőn, március 13-án, a reggeli szentmise főcelebránsa Buda Péter rektor volt, aki örömének adott hangot, hogy ismét ellátogathatott Gyulafehérvárra és közösen imádkozhat a kispapokkal, elöljárókkal.

Reggeli szentmise a szeminárium kápolnájában.


A délelőtt folyamán András István rektor és Kiss Endre spirituális kíséretében, ellátogattak a kincses városba, Kolozsvárra. Felkeresték a kincses város szívében működő Római Katolikus Teológia Kart, ahol találkoztak a kar tanáraival, munkatársaival. Az együttlét során beszéltek, tapasztalatot cseréltek a teológiai oktatás kihívásairól és az új lehetőségekről egyaránt.

Tapasztalatcsere a kolozsvári Római Katolikus Teológia Kar tanáraival, munkatársaival.


Azt követően megtekintették a nemrégiben felújított Szent Mihály-templomot. A templomot László Attila főesperes-plébános kalauzolásával járták körbe, aki örömmel mutatta be a felújítás szép eredményét, hiszen az elmúlt évek küzdelmes munkájának gyümölcse beérett, a templomba lépve az ember azt érezheti a lelke a mennybe emelkedett.

László Attila főesperes-plébános bemutatja a felújított Szent Mihály-templomot.


Március 14-én, a délelőtt folyamán az elöljárók együtt látogatták meg Tövist és Nagyenyedet. Szász János, nagyenyedi plébános bemutatta a katolikus templomot, majd a még felújítás alatt álló református vártemplomot is megtekintették.


Fotók: Seminarium Incarnatae Sapientiae

409 megtekintés
bottom of page