Seminarium Incarnatae Sapientiae
A kispapok plébánosaival való találkozás
Több évtizedre visszanyúló hagyomány, hogy októberben a kispapok és a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Líceum diákjai szüretelnek az érsekség szőlőjében. A több hektáron fekvő szőlő egy részét idén is a kispapok gyűjtik be, amelyből misebor születik, és hagyomány szerint a főegyházmegye templomaiban használják. A termény begyűjtését idén október 20-22. között végzik a kispapok Tóth Csaba borász irányításával.
Az idei szürettel egyidejűleg október 20-21. között tartották a kispapok plébánosainak találkozóját is. A hagyományossá vált találkozó 2018-ban indult útjáró az elöljárók jóvoltából. Az elöljárók, tanárok nevelési munkájához a plébánosok is nagyban hozzájárulnak. Az eseményen két éves „kényszerszünet” után húsz plébános vett részt.

A találkozó első napján, október 20-án, a szeminárium elöljárói röviden bemutatták a Ratio Fundamentalis Institutionis Sacerdotalis dokumentumot, amelyet Ferenc pápa 2016-ban adott ki. E dokumentum az új, egyetemes papnevelési szabályzat, amelyben szó van a papi hivatás felismerésében segítséget nyújtó személyekről, intézményekről, továbbá a formáció útjáról, amely során a Krisztushoz hasonlóvá alakulás a legfontosabb, de szó esik a papnevelés és a papság szentelés utáni folyamatos képzéséről is. Az ebédet követően az elöljárók és plébánosok közösen sétáltak ki a szőlősbe, ahol az épp szüretelő kispapokkal találkozhattak. Az itt töltött idő során a plébánosok kispapjaik mellé csatlakoztak, hogy segítsék munkájukat. A jó hangulatú munka során a plébánosok régi történeteket, emlékeket osztottak meg kispapjaikkal. A rövid segítségnyújtást követően a plébánosok visszatértek a szemináriumba, ahol Kovács Gergely érsekkel együtt közösen végezték el az esti dicséretet. Az imát követően a főpásztorral találkoztak, aki beszélt a papnevelés aktuális kihívásairól. Az együttlét végén Kovács Gergely érsek megköszönte a plébánosok eddig munkáját, egyben kéréssel is fordult hozzájuk, mégpedig segítsék a jövőben is az elöljárók munkáját.
A második nap, a plébánosok és kispapok reggel közösen ünnepelték a szentmisét. A közös reggelit követően a kispapok folytatták munkájukat a szőlősben. A plébánosok számára a délelőtt folyamán dr. Serfőző Levente, a Szegyed-Csanádi egyházmegye oktatási püspöki helynöke, főiskolai oktató, a szegedi szemináriumi prefektus tartott előadást. A meghívott, első előadásában a szinodalitás három kulcsfogalma közül az egyikhez kapcsolódott, mégpedig a részvétel (kapcsolódás, hivatás nevelés) fogalmához. A meghívott arra a kérdésre kereste a választ: hogyan tud kapcsolódni az ember, a pap? A legértékesebb kapcsolata a papnak az Istennel és önmagával van, nyomatékosította, amelyet a papnövendék érzékel, lát. Ugyanakkor Isten népe folyamatosan mozgásban van, hiszen a szinódus fogalma is ezt jelenti: szünodosz = szün+hodosz = együtt úton lenni. Tehát úton lenni – ez a krisztusi ember szimbóluma. Éppen ezért az igazi példa a papnövendék számára a plébános: ahogy ő kapcsolódik emberekhez, (fiatalok, házasok, gyerekek, idősek, nők, férfiak) ahogy misézik, ahogy imádkozik. Az előadó hangsúlyozta, hogy az elöljárók feladata nem nagyobb, hanem más területen van, így a plébánosok szerepe elengedhetetlen a papképzésben.
A második előadás során csoportmunkára hívta a plébánosokat, ahol négy kérdésre keresték a kiscsoportok a választ: mitől működik jól egy plébános - kispap kapcsolat? Hogyan tudja jól hordozni a közösség a papnövendéket? Mint lelkipásztornak milyen erőforrásaim vannak? Mit adna útravalóul a kispapnak a plébánosa?
A találkozó közös fórummal zárult, ahol a plébánosok megköszönték az elöljárók és tanárok nevelő munkáját, amelyet nap mint nap végeznek. Az elöljárók is köszönetüket fejezték ki a plébánosoknak, hogy részt vettek a találkozón, reményeik szerint pedig folytatódik a jövőben is e közös munka a kispapok érdekében.
Fotók: András István/Ferencz Zsolt