top of page
Keresés
  • Szerző képeSeminarium Incarnatae Sapientiae

A meghívó szeretet ünnepe a Nagyváradi Egyházmegyében

Szemináriumi közösségünk V. évfolyama két évfolyamtársuk, Blaga Antoniu és Oros Tibor-Roland diakónusszentelése alkalmából látogatott Nagyváradra elöljáróinkkal és évfolyamvezető tanárukkal közösen.

A Szent László alapította egyházmegyében Böcskei László megyés püspök fogadta a szeminárium közösségét, aki a vendéglátás keretében bemutatta a felújítás alatt álló püspöki palotát és annak környezetét, de az egyházmegye életéről, kihívásokról és sikerekről, örömökről is egyaránt beszélt.


A június 5-én, a nagyváradi székesegyházban a főpásztor két kispapot, szemináriumi közösségünk említett tagjait szentelte diakónussá, amely alkalom hosszú szünet után az egyházmegye első közösségi ünnepe volt.

A szentelést követő estén közösségünk tagjai is részt vettek a székesegyházban tartott, a NEK-re való felkészülés jegyében szervezett világméretű szentségimádáson, azt követően pedig közvetlen hangulatú ünnepi vacsorán látták vendégül a kispapokat és elöljáróikat Böcskei László megyés püspök és munkatársai, Kovács F. Zsolt irodaigazgató és Vakon Zsolt titkár.

A pasztorális hétvége utolsó napján két csapatban a vendéglátó egyházmegye két plébániájára látogattak a kispapok és elöljáróik. Diósi Dávid vicerektor és Bodor Attila teológai tanár vezetésével hárman a szentjobbi egyházközségben, míg András István rektorral és Kiss Endre spirituálissal négyen a nagyvárad-olaszi plébánián ünnepeltek szentmisét a kispapok, amelyek keretében tanúságot tettek hivatásukról, de a szentmise után lehetőségük volt találkozni a plébániák híveivel, akikkel közösen új papi hivatásokért is imádkoztak a legszentebb áldozat keretében.

Szemináriumi közösségünk és elöljáróik hálás szívvel köszönik a vendéglátást és az ott töltött napok élményeit az egyházmegye főpásztorának, Böcskei László megyés püspöknek és munkatársainak, valamint a fogadó plébániák elöljáróinak, Májernyik Mihály és Szabó Ervin plébánosoknak és közösségeiknek, hogy új tapasztalatokkal és megerősítő, lelkesítő élményekkel térhettek vissza Gyulafehérvárra.

275 megtekintés
bottom of page