Seminarium Incarnatae Sapientiae
Advent III. vasárnapja
Advent III. vasárnapjának előestéjén adventi koszorúnkon meggyújtottuk a harmadik gyertyát, amely az öröm jelképe. Buzdítást Pál Áron diakónustól kapunk, aki a szertartást végezte.

Advent harmadik vasárnapja az öröm vasárnapja. Szent Pál apostol arra hívja fel a figyelmünket, hogy örüljünk, de nem akárhogyan és akármiben, hanem az Úrban. Ugyanakkor arra is felhívj a figyelmünket, hogy legyünk mindig derűsek. Az öröm annyira természetes kell, hogy legyen, főleg keresztényeknél, hogy vonzza az embereket. Vonzza az embereket rajtunk keresztül Krisztushoz, mert Ő az, aki oka és az örömünknek adója. Ha megnézzük a hétköznapjainkat, végig tekintünk az emberek nagy részének az arcán, észrevehetjük, hogy az öröm kezd eltűnni. Akár, ha kimegyünk forgalmasabb sétányra, kitűnik, hogy mennyi szomorúság rejlik egy-egy ember arca mögött. Egy forgalmas és állandóan programmal teli napban talán még a nap melege, egy illatos virág sem ad örömre okot. Gyakran még a keresztény körökben is átveszi a hatalmat a szomorúság, a megannyi teher, és alig vevődik észre az öröm, s mindaz, amiért naponta érdemes és kell is hálát adni, mert Isten minden nap ad, ajándékoz az embernek. Talán elfelejtett az ember örvendeni? Jézus mit vár el tőlünk? Jézus senkit sem akar szegénnyé tenni, hanem éppen gazdaggá akar tenni. De miben is legyünk gazdaggá? Őbenne legyünk gazdaggá. Hiszen erre hívja fel a figyelmünket az apostol, hogy örüljünk szüntelenül az Úrban, tehát benne örüljünk. Minden örömünk az Úrból forrásozik, az ő ismeretéből, és fontos az, hogy az emberek lássák rajtunk az Úrhoz való tartozás örömét: Igen, jó Jézussal élni. A keresztény élet nem egy szomorú életforma. Nem olyan, amelyik mindenről kénytelen lemondani és az élet örömeit kénytelen megtagadni, hanem éppen egy nagyon is boldog és örvendező életforma, csak sajnos nem látszik mindig rajtunk. Sajnos a szomorúságunk nem nagyon vonzó az emberek számára, főleg a mai világban, és ezért nem irigylik meg tőlünk, mert nem látszik meg rajtunk legtöbbször, hogy bővelkednénk az örömben. Gyakorta inkább egy gyászmenethez hasonlítunk, azt sugallva, hogy nincs már remény. A keresztény élet nagyon bővelkedő élet, örvendező élet. Maga az evangélium is örömhír, amely az örömöt hordozza. Egy olyan isteni jó hír az evangélium, amely felvidítja az embernek a szívét. Testvéreim, örömöt hirdetek nektek. Jézus maga az élet s ezt az életet ossza meg velünk. Úgy gondolom, van, aminek örvendenünk. Még egy emberi jó hír is milyen jó hatással van a kedélyünkre, még a keserűségben is felélénkíti és megvidámítja az embert, és szinte új lelkierőt kap az ember egy igazán jó hírtől. Hát még egy isteni jó hír mit kellene jelentsen, ha mi igazán el tudnánk fogadni, és meg tudnánk hallani. Az Úrban örvendezés azt jelenti, hogy örvendek annak, hogy az Úr karjaiban vagyok, hogy biztonságban vagyok. A Filippi levelet a börtönből írja az apostol. Onnan buzdítja örömre a keresztény közösség tagjait, hogy örüljenek az Úrban. Ha belegondolunk a helyzetébe, nincs sok oka örömének, hiszen nem éppen egy kényelmes helyzetben volt. A börtönök nem arról híresek, hogy milyen jó dolguk van ott az embereknek. Épp ellenkezőleg. De érezte azt az apostol, hogy az Úr karjaiban van, és még ott a börtönben is szenvedve, van aminek örülnie. Mert nehezedhet számtalan teher az emberre, Jézusnak a vonzásköréből ő akkor sem szakad el, és ez már elég ok az örömre. Örülni a bilincsek között is, ezt üzeni nekünk az apostol a ma élő ember számára is. Bizonyos szinten, átvitt értelemben persze mi is lehetünk bilincsek között. Számtalan olyan dolog van az életben, amely leköti az embert. A keresztény embert is leköthetik a napi teendők, az állandó jövés-menés, de az örömöt elveheti a közöny is. De lehet még egy ilyen bilincs a betegség is, amely elveszi az ember életenergiáját. Ezek megkötve tartják az embert. Pál apostol a bilincsek között is felfedezte Isten jóságát, s úgy gondolom, hogy nekünk is ez lenne az egyik feladatunk, hogy felismerjük Istent mindenhol és mindenben. Így tudunk csak igazán örülni az Úrban. Ha felismerjük Istent mindenben, akkor nem is lehet másként, minthogy örüljünk, mert akkor embernek a szíve tele van az Isten jelenlétének és szeretetének a tudatával, és nem tud mást tenni. Szent Ágoston felteszi a kérdést, hogy miből táplálkozik a lélek? Így válaszol: A lélek abból táplálkozik, aminek örülni tud. Tehát az öröm az minden lélek számára táplálék. A lélek öröm nélkül elhervad. Innen van az, hogy néha elcsüggedünk, nem látunk már értelmet bizonyos pillanatokban, mert lelkünk nem táplálkozik az örömtől. De ahhoz, hogy belőle táplálkozzunk, el kell jutnunk az öröm forrásához, Jézushoz. Belőle merítkezve üdíthetjük fel lelkünket, szívünket. Egy kínai mondás úgy tartja: egy öröm száz szomorúságot elűz. Ha eltekintünk a földi dolgoktól, kilépünk elképzeléseinkből s ráhangolódunk Isten szeretetére, akkor rájövünk, hogy életünk értékes, van minek örülni, van, amiért hálát adni. Isten örömteli életet szán nekünk. De az Úr megtanít minket várni is, hogy nem azonnal kapunk meg mindent. Az advent is a várakozásról szól. Kedves testvéreim, Aranyosi Ervin szavaival zárom gondolataim: „Keresd az örömöt! Ott van körülötted! Szépséget találni, hidd el, nem nehéz! Ne hidd, hogy a mosolyt, mint ruhát, kinőtted! Vidáman, jó kedvvel mindig többre mész!”
