Bemutatkoznak a diakónusjelöltek: Kajtár Zsolt-László
Gyimesközéplokon születtem 1998. január 10-én, családom második gyermekeként. Tanulmányaimat szülőfalumban, a Majláth Gusztáv Károly Általános Iskolában kezdtem meg, majd a középiskolai tanulmányaim jövőjének eldöntése-kor, nem tudom miért, de szintén a róla elnevezett gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceumra esett a választásom, így elmondhatom, Erdély egykori püspökének példája végig kísérte tanulmányaimat.
A hivatásomra tekintve és azon elmélkedve elmondhatom, az elindulásban jelentős szerepe volt szüleimnek, akik vallásosan neveltek. Tisztán emlékszem, amikor gyermekkorunkban közösen mentünk szentmisére szüleimmel és testvéreimmel. Szép emlék az első oltárszolgálat kis ministránsként, a házszentelések, a közös imádságok, a májusi és októberi Mária-ájtatosságok, amikor kisgyermekként a Szent György-kápolnában együtt imádkoztunk a szomszéd nénikkel. Már ekkor sokan mondták: „ebből a gyermekből biztosan pap lesz”, én azonban mindig ellenkeztem. Gyerek fejjel bele sem gondoltam, mit akar velem a jó Isten. Nagytatám gyakran vigyázott ránk, közösen „kalibáztunk” fent a hegyekben, ahol egy kis kápolna található Szent Péter és Pál apostolok tiszteletére szentelve, amelyet örömmel díszitettem a mezőn szedett virágokból. Nagytatám is épp ezért mindig mondogatta, amit a környezetem is: „ebből a gyermekből biztosan pap lesz.” Ezek az apró mozzanatok indítottak el hivatásom útján. A jó Isten megszerettette magát velem, és én megszerettem Őt. Az imádság, az Istenre való odafigyelés lassan meghozta gyümölcsét: érettségi után, amikor igazán megéreztem azt, milyen csodásan működik Isten jósága az életemben, kimondtam az „igent.” Ez a Neki kimondott igen vezet mind a mai napig, ez önt erőt belém és tart meg a nehéz időkben. A teológián, a készületi évek megerősítettek és segítettek megismerni az engem meghívó Istent, közelebb kerülni hozzá, ezért pedig hálás vagyok.
Utam során sok jó ember volt segítségemre, közösségek álltak és állnak mellettem. Hálás vagyok Istennek azért, hogy jó édesanyával áldott meg, aki özvegyként is szeretettel, odafigyeléssel nevelt minket. Hálás vagyok szülőfalum támogatásáért, a hívek imájáért, amit értem mondanak a mai napig. Köszönettel tartozom plébánosomnak, Málnási Demeter atyának, aki első éves kispapi évemtől kezdve segít közelebb kerülni Isten oltárához. Ugyanakkor hálás vagyok a szeminárium elöljáróinak és tanárainak, akik az elmúlt évek során készítettek és készítenek a papságra.
Gyakorlati évem során két plébániaközösséget is megismerhettem. Az első gyakorlati félévet Kovásznán tölthettem. Hála van a szívemben értük. Nekik és egykori plébánosuknak, Péter Arthur atyának köszönettel tartozom a segítségért és a formálásért, akárcsak a második félévi szolgálati helyem, Tusnád közösségének és Csont Ede atyának is az örömteli és megerősítő pillanatokért. Tekintetemet mindannyian Istenre és az Ő szolgálatának szépségére irányították. Hálás vagyok a jó Istennek, aki az utam során sok jó emberrel ajándékozott meg, általuk felfedeztem az Ő igazi jóságát. Diakónusszentelésre készülve nagy-nagy hálával tartozom neki mindenért és mindenkiért.
Szülőfalum templomának építésekor a következő szentírási gondolatot festették a bejárat fölé: „Legyen hitetek Istenben!” (Mk 11,22). Ennek a mindenkori felszólításnak eleget téve, Istenbe vetett hittel készülök a diakónusi és papi szolgálatra.
Fotók: Kajtár Zsolt-László személyes archívumából.
Imádkozzunk a diakónussá szentelendőkért:
Istenünk, szent Atyánk, te minden hívőt a szeretet tökéletességére hívsz, sokakat pedig arra biztatsz, hogy Fiadnak szorosabban nyomába szegődjenek. Add, hogy akiket különlegesen lefoglaltál magadnak, életmódjukkal országod tündöklő jelévé váljanak az egyház és az egész világ örömére. Kérünk, Urunk, fogadd őket szívesen, és add, hogy segítségeddel hozzád mindig hűségesek maradjanak, és a nekik adott mennyei ajándékok maradandó gyümölcsöt hozzanak, Krisztus, a mi Urunk által. Ámen!