Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek!

Az Isteni Irgalmasság vasárnapján, a gyulafehérvári székesegyházban ünnepi szentmisét celebrált dr. Kovács Gergely érsek. A szentmisén jelen volt dr. Jakubinyi György ny. érsek és a központi papság.

Az alábbiakban közöljük teljes terjedelmében a főpásztor szentbeszédét.

Krisztusban szeretett testvéreim! Jól ismert evangéliumi részt hallottunk ma: Tamás apostol kételkedik Jézus feltámadásában. Igazából magunkra és korunk gondolkodására ismerhetünk ebben a történetben. Az ember csak akkor hisz el valamit, ha látja, ha hallja, ha megtapinthatja, ha valamiképp meggyőződik róla. Mivel Istent nem lehet semmilyen eszközzel kimutatni, ezért sokak számára nem is létezik. A tudomány és a technika nagyszerű fejlődését megtapasztalva úgy tűnik, hogy nincs is rá szükség, hiszen az ember szinte bármit megtehet, szinte mindenre képes. Gyakorlatilag pontosan ezzel kísérti meg a teremtéstörténetben Ádámot és Évát a sátán: „amely napon abból esztek – mondja a kert közepén álló fa gyümölcsére – szemetek felnyílik, olyanok lesztek, mint az Isten” (Ter 3,5). Olyanok lesztek, mint az Isten. Az emberiség látványos és nagyszerű dolgokat tud végbevinni, megteremteni a tudománynak köszönhetően. A baj az, ha azt hiszi, hogy bármit megtehet amire képessége van, amit akar. S akkor bármennyire is fáj, de egy járvány pofonja ráébreszt arra, hogy az ember nem Isten. De minket, hitünket gyakorló keresztényeket is megkísérthet – Tamás apostollal együtt –, hogy hitünk valamely igazsága körül kételyünk támadjon. Nem csoda, ha ez megtörténik, megtörténhetik velünk. Isten és a feltámadt Krisztus hitére nem juthatunk el úgy, hogy hosszasan gondolkodunk róla, fölsorakoztatunk különböző érveket, ellenérveket majd, mint egy matematikai számításnál meghúzzuk a vonalat összeadjuk, kivonjuk, összegezzük és arra a következtetésre jutunk, hogy Istennek léteznie kell és Krisztus feltámadt. Mária Magdolna és az apostolok is látták az üres sírt, de nem ez győzte meg őket, hanem a találkozás a feltámadott Krisztussal, a Vele való találkozás. Éppen ezért, Tamás apostolnak a hitetlensége érthető, hiszen amikor húsvétvasárnap este a föltámadt Jézus megjelenik az apostoloknak, akkor Tamás nincs jelen. Így olyan dolgot kellene elhinnie apostol társainak az elbeszélése alapján, amit előtte az emberek soha nem tapasztaltak meg a történelem folyamán, hogy egy ember, akit megkínoztak, akit meggyötörtek, keresztre feszítettek és meghalt, utána föltámadt volna. Ne feledjük, hogy a többi apostol is azért hisz, mert ők már találkoztak a föltámadt Jézussal, nekik megmutatta sebhelyeit. A feltámadt Krisztus második megjelenésekor Tamás apostol is jelen van és Jézus külön hozzá fordul: „ne légy hitetlen, hanem hívő!” (Jn 20,27). Ezzel Jézus megadja neki a hit kegyelmét, amelyet elfogad, amikor hitvallást tesz „én Uram és én Istenem!” (Jn 20,28). Ez már túl lép az emberi gondolkodás határán.

Kedves testvéreim! A hitet nem lehet ki okoskodni, nem lehet jó teljesítménnyel, cselekedeteinkkel eljutni rá, nem ezek alapján kapjuk a hitet. Azt sem lehet kikövetelni, hogy Isten mutasson bizonyítékot, jelet és akkor majd elhiszem, hogy van Isten. A hit szeretetkapcsolat az Istennel. Milyen az a szeretet, amely követelőzik, amely bizonyítékot akar? Ha szeretsz tedd ezt, ha szeretsz mutass nekem bizonyítékot. „Boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek” (Jn 20,29) – mondja Jézus a mai evangéliumi szakaszban. Mi nem láthatjuk, mi nem tapinthatjuk a történelmi Jézus sebeit, mint ahogy azt Tamás megtehette. Még az Oltáriszentségben sem vehetjük Őt most magunkhoz. Azonban itt van Jézusnak a biztatása, különösen most, amikor üres templomokban kell bemutatnunk a szentmisét, különösen most kapaszkodjunk hittel Jézusnak ezen szavaiba: „boldogok, akik nem láttak, és mégis hittek” (Jn 20,29).