Seminarium Incarnatae Sapientiae
Csapatösszerázás, nevetés és támogatás
Ezzel a három szóval tudnám a leginkább összefoglalni az elmúlt hétvégén (vagyis november 11-13. között), amikor szemináriumunk nyolc fős csapata (Bakos Szabolcs, Boarna Miklós-István, Csibi Levente, Kádár Viktor, Kováts Álmos-Botond, Melega Ferenc-István, Motolan Ioan-Marian és Vagrin István) Hurgoi János irodaigazgató vezetésével részt vett a magyar katolikus szemináriumok focibajnokságán Nyíregyházán.

Már az indulás pillanatában vidámság töltött el bennünket, az út során a beszélgetések összeformáltak bennünket, ami a korábbi edzéseknek adta meg a csúcsot, így nagyobb elhivatottsággal és lelkesedéssel tudtunk egymással focizni. Az út folyamán belső poénok alakultak ki közöttünk, így már egy-egy szó hallatán is nagyokat nevettünk és örök élményként marad meg számunkra.
Odautunkon meglátogattuk Máriapócsot, ahol röviden körbevezettek bennünket a kegyhelyen, kérve a Szűzanya közbenjárását a hétvégi együtt töltött percek szépségéért.

Miután megérkeztünk Nyíregyházára, a Görögkatolikus Papnevelő Intézetbe, közös vecsernyén vettünk részt Kocsis Fülöp görögkatolikus érsek-metropolita vezetésével a szeminárium kápolnájában, mely sokunknak újdonságot jelentett. A pénteki napot vacsora, csapatsorsolás, majd pedig kötetlen együttlét zárta. Az est folyamán csapatunk átbeszélte a másnapi taktikákat.
A szombati nap a mérkőzések napja volt. Bár mindannyian kispaptársak voltunk, aznap mégis „ellenfelekké” váltunk, hogy eldőljön, ki állhat fel a dobogó legfelső fokára. A csoportmérkőzéseken a budapesti központi, valamint az esztergomi szeminárium csapatán sikerült túljutnunk, az elődöntőben pedig a győriek ellen győztünk.
A nap folyamán kaptuk a támogató üzeneteket, valamint külön lendületet adott, hogy az otthon maradt kispaptársak közösen összegyűlve szurkoltak nekünk.
A finálét fáradtan, de mégis tehermentesen kezdtük meg a görögkatolikus kispapok ellen, mert tudtuk, hogy legrosszabb esetben is a második helyezést már elértük. Egy szoros gól nélküli első félidő végére két alapemberünk is megsérült. A szoros mérkőzés során csapatunk háromgólos vereséget szenvedett, de emelt fővel és páran közülünk bicegve, fájdalmak közepette vettük át a második helyért járó trófeát. Továbbá csapatunk adta a torna legjobbját is, Kádár Viktort, aki holtversenyben gólkirály is lett 3 góllal. A finálé után gálameccs következett, amelyet a papok csapata játszott a kispapok vegyes csapatával.
Este szentmisén adtunk hálát az elmúlt napért a nyíregyházi Örökösföld lakótelepi Isteni Irgalmasság-templomban. Vasárnap pedig szintén itt vettünk részt szentmisén, kevésbé sérült játékosaink pedig az oltár körüli szolgálatot is ellátták a sok lelkes ministráns mellett. Ezúton is köszönjük Ft. Németh István atya fogadtatását.
Vasárnap a közös ebéd után indultunk vissza Gyulafehérvárra, ahol kispaptársaink nagy örömmel vártak bennünket.
Köszönjük a Görögkatolikus Papnevelő Intézetnek a színvonalas szervezést és gratulálunk nekik a győzelemhez! Valamint hálásak vagyunk mindazoknak, akik az internetes közvetítésen keresztül imádkoztak és szurkoltak nekünk!
Kováts Álmos Botond beszámolója
Fotó: Nyíregyházi Egyházmegye, SIS