Seminarium Incarnatae Sapientiae
Diakónus- és papszentelés Szatmárnémetiben
Diakónus- és papszentelésre érkeztek a hívek július 4-én, szombaton a szatmárnémeti székesegyházba. Schönberger Jenő megyéspüspök Jakkel Tamás és Garcia Fernandez Daniel diakónusokat pappá, Daly Attila szeminaristát pedig diakónussá szentelte.

„Nagy örömnap van ma a szatmári székesegyházban. Két papot és egy diakónust szentelünk. A jó Istennek köszönöm meg ezt az ajándékot. A papság ajándék az Egyház, az egyházmegye, a közösség számára, de ajándék azoknak is, akiket fölszentelünk” – mondta a bevonulást követően a főpásztor.
A diakónus- és papszentelés szertartása az evangéliumi rész felolvasása után kezdődött. Név szerint bemutatták a felszentelendőket. Hankovszky Ferenc vikárius a püspök kérdésére válaszolva jelentette ki: a keresztény nép megkérdezése és az illetékesek véleménye alapján méltónak találtattak a felelősségtejes szerpapi, illetve áldozópapi szolgálatra.
Homíliájában, Schönberger Jenő püspök emlékeztette a szentelendőket, a papokat és a híveket, hogy a pap maga ajándék, de ajándék-közvetítő is egyben. „Ti bátran jelentkeztetek Krisztus hívó szavára, hogy beálljatok abba a munkába, amiről az Úr Jézus így beszél »az aratnivaló sok, a munkás kevés«. Köszönöm, hogy elvállaltátok ezt a hivatást. Köszönöm, hogy egy életet akartok erre áldozni. Nagyon sokan várnak benneteket. Hiszem, hogy nagyon sokan imádkoznak is értetek. Azok a szentírási részek, amelyeket ti választottatok erre a jeles alkalomra, először is benneteket bátorítanak. Isten veletek van és mindig veletek lesz, nem kell félnetek. Ha a világ minden ereje ellenetek is mozdulna, Krisztussal mindig a többség lesztek, ha mellette kitartotok. Krisztus kegyelmében bízva menjetek előre. Amikor szembesülünk a saját gyengeségeinkkel, hiányosságainkkal, megijedünk. De bízzunk a kegyelemben és a Lélek általunk működni fog. A papság, a pap, ajándék. Jézus akarta, hogy a munkában segítő társai legyenek, az apostolok, azok utódai, és a papok osszák ki az embereknek Isten kegyelmi ajándékait. Ez a pap feladata és jó, ha ezt a kedves hívek is végiggondolják, ha úgy tekintenek a papra, hogy ő Krisztus ajándéka. Kedves fiaim, legyen nyilvánvaló életeteken az, hogy Krisztust követitek, őt szeretitek. Azt a Krisztust, aki meghívott benneteket Egyháza, illetve a hívek szolgálatára. Elsődleges dolgotok az legyen, amit Krisztus kér, és nem csak tőletek: hogy szentek legyetek.”

Forrás: Szatmári Római Katolikus Egyházmegye