top of page
Keresés
  • Szerző képeSeminarium Incarnatae Sapientiae

„Együtt Jézussal – az Oltáriszentség útja”

A 2020-as évben az Eucharisztia éve lesz Főegyházmegyénkben. Az egyházmegye „Együtt Jézussal – az Oltáriszentség útja” címmel lelki programot szervez a hívek számára.


Advent I. vasárnapján a gyulafehérvári székesegyházban ünnepi szentmise keretében dr. Jakubinyi György érsek megáldotta erre a célra készült monstranciákat. A monstranciák a főegyházmegye nyolc rekollekciós kerületében vándorolnak azzal a céllal, hogy az év során minden egyházközségbe eljusson. Minden helyszínen ez az alkalom az egyházközség ünnepi előkészülete lehet a közelgő Eucharisztikus Kongresszusra. Ennek fényében a főpásztor homíliájában az Eucharisztia alapításáról és jelentőségéről elmélkedett.

A monstranciákat Hajas László székelyudvarhelyi művész készítette, minden részletet úgy kialakítva, hogy a mű szimbolikájában összefonódjon a mi személyes életünkkel.

Az alkotásba a művész beledolgozta Jézus életének néhány fontos momentumát: a kereszt átlója 33 cm, az ostya és a ráma közötti rész is 33 mm. Ez az Úr Jézus földi életkora. A feszületben 40 rovás van, mivel Jézus 40 napig volt a pusztában. A rámán lévő 12 motívum a 12 apostolnak a szimbóluma, akik a legközelebb voltak az Úr Jézushoz, és akiket elsőként küldött misszióba az Úr Jézus, hirdetni az örömhírt.

A ráma alatt egy szív foglalja magába az Eucharisztikus Kongresszus szimbólumát, amelynek forrása táplálja azt az életfát, amely az emberiséget szimbolizálja: azokat, akik hisznek és bíznak az Úr Jézusban. Az alján lévő kőrgyűrű emlékeztet az Úr Jézus jelenlétére közöttük és a fa anyagának fehér része a forrás tovább folyását jelképezi. A fügefaszegeket, amelyek a rámát biztosítják,a Medjugore-i Krizsevac hegyéről hozta a művész. Azzal az üzenettel építette be a monstranciákba, hogy mindannyian hozzunk életünk során minél több jó gyümölcsöt, amely kedves az Úr Jézus szemében.




212 megtekintés
bottom of page