Keresés
  • Seminarium Incarnatae Sapientiae

Gaudeamus Igitur...

A hatodéves, végzős kispapok az utolsó tanítási héten jelképesen búcsút vesznek a Papnevelő Intézettől, így ma, május 25-én délben szólt utoljára nekik a csengő.

A búcsúzó diakónusok (balról-jobbra): Blaga Antoniu (Hegyköztóttelek); Bőjte Csongor (Csíkszentdomokos); Mazai Tihamér (Borszék); Kerekes Péter (Csíktaploca); Biró Károly (Csíkszenttamás); Oros Roland (Tasnád); Tímár József (Hidegség); Tempfli Máté (Kálmánd); Baróti Tibor (Gyergyócsomafalva)

A papszentelés előtt álló kilenc diakónust a közösség nevében Virág István diakónus, az V. évfolyam felelőse búcsúztatta, aki arra buzdította a végzősöket, hogy élni akarjanak, ne éldegélni, mert az élet nem egy ecsetvonással változik, az életet elköteleződéssel, küzdelemmel, kockáztatással, álmokkal kell élni. Legyenek a fény megannyi ember számára, akik nem a felszínes értékek özönében élnek, hanem az Istenbe bízva hiteles életet. Továbbá kiemelte, a búcsúzó diakónusok a kispapi közösség számára követendő példaként álltak az összetartás terén; félelem nélküli harcosok voltak az évek során, akik kiálltak elveik mellett, valamint a közösség építői, ugyanis munkájuk, megbízatásuk által magasra tették különböző területeken a mércét.

A búcsúzó diakónusok nevében Tempfli Máté fogalmazta meg gondolatait, aki beszéde kezdetén rávilágított arra, hogy az elmúlt esztendőkben sorra nézték, hogy az egyik nemzedék a másik után elmegy, ahogyan maga mögött hagyja a szeminárium falait és azután vágyakoztak ők maguk is, várták ezt az ünnepi pillanatot. Álmodozásukból valóság lett, hiszen most azokat a pillanatokat élik, amikor ők válnak azzá a nemzedékké, aki lassan, de elhagyja a szeminárium falait. Évfolyamukat úgy jellemezte, hogy egység a sokszínűségben. E kifejezésben mindannyian benne vannak humorukkal, tűrőképességükkel, munkabírásukkal, emberközelségükkel, kedvességükkel, bátorságukkal vagy éppen bátortalanságukkal, netán néha mogorvaságukkal, zárkózottságukkal, kemény szavaikkal, mindazzal, ami őket jellemzi, és mindazzal, ahogyan a külvilág felé fordultak. az évek során.

Tempfli Máté a szemináriumi éveket vízen úszó bárkához hasonlította. Elmondása szerint „ebben a bárkában, mi az évfolyam, mind együtt eveztünk, és még mindig együtt evezünk. Sokszínűségünkből kifolyólag voltak alkalmak, amikor nem egy irányba szerettünk volna haladni. Számtalan alkalom volt, amikor úgy megrakták bárkánkat, hogy alig bírtuk a víz felszínén tartani, sőt voltak olyan helyzeteket is, amikor viharos tengeren haladtunk. De a bárkánk ennek ellenére hamarosan révbe ér, hogy majd aztán onnan tovább induljon egy sokkal távolabbi kikötő felé.” A bárkában hajózó kispaptársaiknak útravalóként három dolgot hagytak: a pártfogást, a kitartást és az alázatot.

A ballagási ünnepség végén a szeminárium szokásai szerint a végzős kispapok egyenként búcsúztak az intézettől és társaiktól, megszólaltatva utoljára azt a csengőt, amely sok papi nemzedéket búcsúztatott az elmúlt évtizedek során.


Fotó: Kováts Álmos/SIS

17 megtekintés