top of page
Keresés
  • Szerző képeSeminarium Incarnatae Sapientiae

Hozsanna, áldott, ki jő az Úr nevében!

Virágvasárnapon, a nagyböjti időszak utolsó vasárnapján – és egyben a nagyhét kezdetén – Kerekes László segédpüspök celebrálta a szentmisét a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyházban. A szentmisét Kovács Gergely érsekkel, a szeminárium elöljáróival és tanáraival, valamint a központi papsággal együtt mutatta be.

Az ünnepi liturgia kezdetén Kerekes László segédpüspök megáldotta a barkaágakat, majd a diakónus felolvasta a jeruzsálemi bevonulásról szóló evangéliumi részt.

Ezt követően a főpásztorok és az asszisztencia, kezükben barkaágakkal, vonultak az érseki udvarról a székesegyházba, közben a kántoriskola diákjai pálmaágakat és ruhákat terítettek a földre Jézus Jeruzsálembe való bevonulásának emlékére.

Az igeliturgia csúcspontjaként a szeminárium növendékei elénekelték Jézus Krisztus szenvedéstörténetét, a passiót.

A passiót követően Kerekes László segédpüspök homíliájában kiemelte azt a kontrasztot, amely a mai ünnepélyes bevonulás örömtől ujjongó tömege és a nagypénteki „feszítsd meg-et!” kiáltó tömeg között van. Hangsúlyozta, hogy a ma emberére szintén jellemző ez a két embertípus: ha kell, lelkesedünk, de máskor emberi gyengeségünkből kifolyólag hátat fordítunk Jézusnak. „Döbbentsen rá az irgalmas Isten óriási szeretete, hogy így gyengeségeinkkel együtt is szeret az Isten és ma is életét adja értünk.” – zárta gondolatait a segédpüspök.

Fotók: Kováts Álmos-Botond/SIS

110 megtekintés
bottom of page