top of page
Keresés
  • Szerző képeSeminarium Incarnatae Sapientiae

„Jó atyánkért esdeklünk…”

Kovács Gergely érsek püspökké szentelésének évfordulóját ünnepelték Gyulafehérváron


Szent Péter apostol székfoglalásának ünnepén, február 22-én Kovács Gergely érsek püspökké szentelésének és érseki beiktatásának évfordulójára emlékeztek a gyulafehérvári papnevelő intézetben.

A szeminárium régi hagyománya szerint a főpásztor püspökké szentelésének évfordulója tanítási szünet és ünnep a papnevelő intézetben, amikor a kispapok, elöljáróik és tanáraik közösen köszöntik a mindenkori főpásztort.

Az idei ünnepen elsőként András István rektor, majd Daly Attila diakónus a kispapok nevében köszöntötte az érseket. A szeminárium kórusa mellett Lázár Hunor és Tóth Gellért szavalatai járultak hozzá az ünnepi hangulathoz, majd a kispapok egy csoportja Márton Áron püspök lehallgatási jegyzőkönyvei alapján összeállított jelenettel örvendeztette meg az ünneplő közösséget. A kispapok és elöljáróik ajándékát Oros Tibor-Roland főmagiszter adta át, aki ismertette is azokat. A kézzel fogható ajándékok mellett imakilenceddel is „megajándékozták” az ünnepeltet.

Az ünnepség végén Kovács Gergely érsek szólt a jelenlévőkhöz, aki köszönete kifejezése mellett Márton Áron püspök szavaival, az ő szellemében buzdította kitartó munkára a kispapokat. Az érsek közös munkára hívta meg a szeminaristákat, hogy többek között egy közös projektben is vegyenek részt az érsekséggel, majd bejelentette, hogy a jeles alkalomból ösztöndíjat alapít, amelyet a mindenkori V. évfolyam egyik kispapjának ítél majd oda egy elöljárókból, tanárokból és diákokból álló bizottság a szabályzat értelmében, olyan szeminaristának, aki extrakurrikuláris tevékenységek által is segíti közösségét és hivatását példásan éli meg a mindennapokban.

Az ünnepi eseményen Kerekes László segédpüspök és Jakubinyi György nyugalmazott érsek mellett a főpásztor közvetlen munkatársai, valamint az intézet elöljárói, tanári kara és kispapjai vettek részt.


KÉPGALÉRIA:


Fotó: Nagy Emil

Szöveg: seminarium.ro/Bőjte Csongor

258 megtekintés
bottom of page