„Kirajzani” a hivatások hétvégéjén

Húsvét 4. vasárnapján különösen is hálát adunk hivatásunkért. Rendszerint kettesével plébániákra megyünk ilyenkor, hogy ott tanúságot tegyünk hivatásunkról, betekinthessünk a plébánia életébe, tapasztalatokra tegyünk szert, hívekkel találkozzunk. Mindezzel pedig hálát adjunk és dicsőítsük a minket elhívó Urat. Ez az év ebben is rendhagyónak mutatkozik. Ezekre az alkalmakra mindig szívesen visszaemlékeznek a papnövendékek, főképp most, amikor nem lehet effajta élményben részük. Egy páran közülük így emlékeznek:

Valahányszor a Jó Pásztor vasárnapjára készültünk, arra a hétvégére, amelyet plébániákon töltünk majd el, két szó száll a levegőben, természetesen kisebb-nagyobb szövegegységek kíséretében; a két szó a maguk intenzitásával igen gyakran belénk ütközött és izgalmunknak, örömünknek újra és újra szikrát adott. „Kimegyünk” és „kirajzunk”. Sokáig furcsán visszhangoztak bennem. Nem igazán tetszettek. A „ki” igekötő valamiért zavart. Később jöttem rá, hogy mennyire beszédesek ezek az igék, és megbarátkoztam velük. Minden egyes ilyen hétvégén, négyszer a hat évem alatt (nem számolva a gyakorlati évet), kibontakozott ennek a két igének a mélyebb jelentéstartama. Azzal, hogy „kimentem”, azzal együtt önmagamból is kiléptem. Hogy értem ezt? A bensőmben dédelgetem hivatásomat, nap mint nap szembenézek vele, mindennapi hozzáállásaim, cselekedeteim tükrében megvizsgálom, hogy éppen milyen „állapotban” van, és legfőképp igyekszek „esőt” esdeni ki az Úrtól e „kis mag” számára. Egyénileg foglalkozom vele, de mindennapi beszédtémáim közt nemigen merül fel. A hivatások hétvége pedig mindig egyfajta kilépésre késztetett, hogy megmutassak magamból egy részt, ezt a „kincsemet” megosszam, beszéljek róla, ezzel tanúságot tegyek, ami éppen nem is olyan könnyű sokszor. Hivatásomra ez mindig jó hatással volt. Az emberek szeméből kiszűrődő kíváncsiság és bátorítás, a szentmisék, az azt követő beszélgetések erőt és reményt adtak. Ezek voltak minden egyes alkalommal azok a momentumok, amelyek leginkább élnek bennem ma is. Aztán a „kirajzásról” mindig a méhek jutottak eszembe. Később eszméltem rá, hogy a méhek az egyes virágokból magukba kell szívniuk a „produktum” előállítása érdekében. Ezen alkalmak által mi hasonlóképpen jártunk el. Hálás vagyok, hogy a tapasztalatokból, találkozásokból, mindenből, ami a hétvégék során elém tárult „magamba szívhattam”. Gazdagítottak a különféle plébániai programok, a plébániai „életek”, az emberek. Ezek által is formálódtam, növekedtem. Ma is örömmel tekintek vissza a bennem elevenen élő emlékek által Gelencére, Nagykárolyra (Fatimai Szűz Mária plébánia), Marosvásárhelyre (Keresztelő Szent János plébánia) és Borszékre, a plébánosokra, káplánokra és hívekre, a közösségekre, akik mindent megtettek azért, hogy élményekkel, bátorításokkal gazdagon „rajzhassunk vissza” a szemináriumba, további formálódásra. – Kelemen Arnold

Mindig nagy izgalommal készültünk, illetve vártuk a Jó Pásztor vasárnapját. Jó lehetőség és tapasztalat volt számomra a 2018-as hivatások hétvégéje, mert a nyáj, a nép közé mehettem. Ráláthattam a pásztorságban, a papságban megtapasztalható örömökre és szépségekre, ugyanakkor a nehézségekre, a kihívásokra is. Öröm volt megtapasztalni, hogy mekkora szeretettel fogadott kispaptársaimat és engem a Nagybányai Szentháromság plébánia és Román János atya, öröm volt megsejteni, hogy érdekli őket az, akiről és amiről mi tanúskodni akartunk. Jó alkalom volt arra, hogy újra felidézzem magamban az elhivatottságot, melyet hiszem, hogy a Jó Pásztor ültetett a szívembe. A közös hittanórák, bérmálkozási felkészítők, és a mi a legfontosabb, az együtt ünnepelt szentmiseáldozatok felejthetetlen percek, mert közösségbe kapcsoltak a Pásztorok Pásztorával. Köszönet neki, hogy a meghívás örömének tanúja lehettem. Amennyiben hallod a Pásztor szólítását, merj tanúskodni róla! – Czirják Ottó

Mielőtt teológiára mentem volna, hogy elkezdjek a papságra készülni, sose találkoztam kispappal, csak nem sokkal korábban ismertem meg egyet. A közvetlen közelünkben nem volt senki, akiről tudom, hogy a papságra készül, szülőfalumban nem jártak papnövendékek. Jó papi példák álltak előttem, de szükségem lett volna a hivatástisztázáshoz ilyen típusú találkozásra is: ne csak felszentelt pap álláspontját, gondolatait hallgassam, hanem olyanét is, aki ennek elérésén ügyködik. Amikor hivatások vasárnapján ellátogattunk egy-egy közösségbe, felismertem néhány fiatalban korábbi önmagamat, akinek most éppen ez a találkozás kellett ahhoz, hogy pár kérdést letisztázzon magában vagy rádöbbenjen egy válaszra vagy növekedésnek induljon benne a hivatás csírája. Ezt látni lehetett a tekintetükben! Felismeri az ember az ilyesmit, egy istenadta képesség révén rá lehet érezni, meglátszik, ha valakinek ilyen téren segítségre van szüksége. Ezt kerestem abban a pár napban mindig, és ha találtam, láttam, annak mindig örültem és mindig azt mondogattam magamban, hogyha csak egyetlen fiatalban is megfogalmazódik valami a hivatását illetően, akkor már megérte odautazni akárhány kilométert. Hálát adok Istennek a hivatásomért, papnövendékekkel való találkozás nélkül is felébredt, viszont vannak, akiknek az effajta találkozások sokat segíthetnek, úgyhogy hálát adok azokért is, akikkel az elmúlt években találkoztam és sikerült nekik ezáltal felismerni, hogy Isten őket is hívja! – László Zsolt

A hivatás ajándék, életcél, küzdelem, öröm és fájdalom! A papi hivatás, nem ment meg a kudarctól, csak értelmet ad neki. Isten tervében az emberi elesésnek is megvan a helye. Isten nem tökéleteseket hív, mert tökéletes ember nincs. Isten csetlő-botló embereket hív meg a tökéletesség zarándoklatára. Eleshetek? Igen. Nem segít senki felállni? Nem. Isten segít, sőt akarja, hogy felállj. Hogy segít? Egy megértő, szerető, támogató és nem elítélő közösséggel. Fájdalmas időket élünk az biztos, de a hívó szó nem hallgat el, a csend pedig megerősít minket is, és remélem azokat is, akik hallják a hívó szót. – Daly Attila

Gyakran jártál templomban a karantén előtt?

Megfordult már a fejedben, hogy pap vagy szerzetes légy?

Hallgassa a szívedre és jól fogsz dönteni! – Küsmődi Csongor

Mindig nagy szeretettel gondolok vissza első évre, amikor elutaztunk hivatások hétvégéjére a Nagyváradi Egyházmegyében található kis közösségbe, Hegyköztóttelekre. Számomra nagy élmény volt, az ottani helyiség szépségeit megtekinteni, de az emberekkel való találkozás is. Bár kis közösségről van szó, de nagyon élő, mivel a közösség nagyon összetartó. Vasárnap az ünnepi szentmise után az ottani kultúrotthonban közösségi ebédet készítettek a mi tiszteletünkre, amelyen a közösség nagy része ott volt. Ismerkedhettünk az emberekkel, meghallgathattuk miből élnek, mivel dolgoznak a mindennapokban. Öröm volt látni számomra, hogy bár kis közösség, mégis pezseg az élet. Vasárnap a plébániatemplom mellett, még két filiát látogattunk meg, ott is a hivatásunkról beszéltünk. Mind a három közösség nagy szeretettel fogadott minket, felejthetetlen élményt adva ez által, és egyben biztatást is, hogy nagy szeretettel várnak minket kint, és hogy nagyon nagy szükségük van az embereknek papokra. – Kajtár Zsolt-László

Öröm, várakozás, izgalom van a légkörben a Jó Pásztor vasárnapját megelőző napokban a szemináriumban. Mindannyian izgatottan várjuk a személyes találkozásokat, amelyek feltöltenek bennünket és így új barátságok születhetnek. Sajnos, napjainkban az internetes barátságok átvették az uralmat a valódi, személyes kapcsolatok fölött. Álarcokat feltéve nem vállaljuk valódi énünket, érzelmeinket. A hivatások hétvégéje ünnep számunkra, hiszen találkozhatunk fiatalokkal és hívekkel egyaránt. Betekintést nyerhetünk a plébániák életébe, megoszthatjuk véleményünket, tapasztalatunkat fiatalokkal és plébánosokkal egyaránt. A Jó Pásztor vasárnapja születésnap minden kispap, pap számára, hiszen hálát adunk Istennek a meghívás kegyelméért, amelyre igent mondtunk.

Öröm volt megtapasztalni a közösségek és fiatalok erejét Zetelakán és Székelyvarságon. Mindkét közösségből szép élményeket, emlékeket őrzök a szívemben. Székelyvarságról rendkívüli emléket őrzök. A fiatalok szerveztek programot számunkra, ahol az együttlét során ők a kispaptársamnak nevet adtak „rendkívüli papbácsinak” nevezték. Első hallásra kérdéseket vetett fel bennem: mitől lenne rendkívüli? Mit látnak benne? Később elmondták, hogy számukra rendkívüli hétvége volt rendkívüli emberekkel. Az embert látták bennünk, akik velük csocsóztunk, fociztunk, játszottunk, de beszélgettünk cölibátusról, házasságról, szerelemről, életre szóló döntésekről. A Jó Pásztor vasárnapja rendkívüli hétvége volt számunkra rendkívüli fiatalokkal. – Ferencz Zsolt