Krisztus a jövőnk! – a szemináriumi zarándoklat élményeiről
Az elmúlt hétvége során újból szemináriumi kiránduláson vehettünk részt, ugyanis az elmúlt években a járvány miatt elmaradt ez a közösségkovácsoló esemény. Mindez kettős ünnep volt számunkra: egyrészt, zarándokokként indultunk Budapestre, hogy közösségünk az elöljárókkal együtt részt vegyen Ferenc pápa magyarországi apostoli látogatásának főbb budapesti eseményein.
Másrészt, a látogatás után Szeged városát fedeztük fel, ahol Kondé Lajos pasztorális helynök, a szegedi dóm plébánosának vendégszeretetét élvezhettük. Hálásan köszönjük neki a vendégszeretetet, ugyanakkor elöljáróinknak, hogy lehetővé tették úgy a zarándoklatot, mint a kirándulást.
Az alábbiakban a kispapok a Ferenc pápával való találkozásokról, a megtapasztalt és átélt élményekről, érzésekről vallanak.
Külön kegyelem, hogy mindannyian részt vehettünk Szentatyánk, Ferenc pápa magyarországi látogatásán, amelynek kegyelmei újból lángra lobbantották hitünket, reményünket és bizalmunkat. Jó tapasztalat volt hallani a pápa buzdító szavait, amelyekkel a fiatalokhoz szólt Budapesten a Papp László Sportarénában. „Isten mindig megbocsájt! Isten nem elítél, hanem mindig megbocsájt!” Ezt a mondatot mintegy magként elültetni a lelkünkbe, és engedni, hogy termést hozzon, mert táplálékként fog szolgálni további életutunkon. Megerősítő volt a gondoskodás megtapasztalása a Szentatya részéről. Több száz fiatallal együtt lenni a sportarénában megerősítő volt. Öröm van bennem, mert van jövőnk. És ez a jövő Krisztusban gyökerezik.
A pápai szentmise Isten kegyelméből csodálatos volt. A Kossuth téren celebrált szentmise minden egyes szava igazi kegyelmek forrása, amelyből merítkezhetünk, amikor megfáradtnak érezzük magunkat. A pápa legpozitívabb mondata ragadta meg figyelmemet, amely a hétvége folyamán többször is elhangzott, hogy szívébe zárta a magyarságot és imádkozni fog értünk, amelyre nekünk igazán nagy szükségünk van.
–– Bege Lóránd, I. évfolyam ––
Recenta vizită a Papei Francisc la Budapesta a constituit o experiență remarcabilă și emoționantă pentru mine. Discursul Suveranului Pontif, care a subliniat necesitatea reconectării cu lumea reală și a adoptării unei abordări mai comunitare, m-a determinat să reflectez asupra importanței acțiunilor noastre individuale în societate.
Cu multă înțelepciune, smerenie dar și umor, Părintele nostru Papa Francisc ne-a îndemnat să avem curajul de a explora periferiile societății și de a transmite mesajul Evangheliei în toate colțurile lumii. Prezența sa a reunit numeroase persoane sub umbrela iubirii și speranței, întărind sentimentul de unitate și solidaritate.
Experiența personală de a fi parte a acestui eveniment m-a făcut să îmi reevaluez prioritățile și să mă angajez într-un dialog deschis și constructiv cu cei din jur. Astfel, am devenit mai conștient de responsabilitatea mea de a contribui la bunăstarea comunității și de a promova armonia și înțelegerea între oameni. Această abordare clară mi-a oferit o nouă perspectivă asupra implicării în viața celorlalți și m-a inspirat să îmi asum un rol activ în construirea unei lumi mai bune. Mă simt onorat si recunoscător că am avut șansa să aud aceste cuvinte înțelepte dar mai ales,să fiu martor la unitatea și solidaritatea celor prezenți.
–– Motolan Ioan Marian, II. évfolyam ––
Ha egy-két gondolattal kellene leírnom ezt az élményt, amit ezekben a napokban Budapesten átéltem, akkor az lenne: megerősítés a hitben, megerősítés a hivatásban.
Ez volt a Szentatya célja is ezzel a látogatással: azért jött, hogy megerősítsen minket a hitben. És teljes szívemből mondhatom, hogy ezt éreztem.
Az, hogy kispaptársaimmal együtt mentem, hogy régi barátokkal találkoztam és újakat szereztem, hogy ennyi nyitott embert láthattam, akik olyan szépen és intenzíven élik a hitüket, örömet okozott és lelkileg megerősített.
A Szentatya egyik gondolata, amely különösen megérintett, hogy Isten mindig megbocsát. Ezt mondta Ferenc pápa a Papp László Sportarénában elmondott beszéde végén. Ez igaz, Isten mindig megbocsát. Ezért amit a Szentatya mondott, még inkább elgondolkodtatott arról, hogy ha Isten mindig megbocsát, akkor nekünk embereknek is meg kell bocsátanunk, meg kell tanulnunk megbocsátani, még erősebben meg kell tapasztalnunk, hogy mit jelent a megbocsátás.
A Jóisten segítsen bennünket, hogy tovább tudjuk építeni ezt az emberi testvériséget, amelyre nagy szükség van a világban!
–– Karnel Mario Cristian, II. évfolyam ––
A Szentatya legfőbb feladata az, hogy megmutassa Krisztust a világnak. Az elmúlt hétvégén valami csoda történt bennem Budapesten, egy felejthetetlen élménnyel gazdagodhattam. A Szentatya közelsége, emberszeretete, tekintete és mosolya örökre megmarad bennem. A fiatalokkal való találkozásakor előttem elhaladva a szemembe nézett és mosolyogva köszöntött minket. Az a két örömmel teli szem olyan boldogságot gyullasztott bennem, hogy fülig ért a szám. Megérezte, hogy bennünk, fiatalokban, milyen öröm van, hogy ő közöttünk van. Közelsége magával ragadott engem, és minden egyes szavára úgy figyeltem, mintha Krisztus szólna hozzám. Öröm van a szívemben, hogy részese lehettem egy ilyen szeretetteljes találkozásnak. Én felismertem, hogy mi a Szentatya legfőbb feladata.
–– Antal Endre, III. évfolyam ––
Ha a Ferenc pápával való találkozás szombati alkalmára gondolok, legfőként az egység megélésének a lehetőségét szeretném kiemelni. Hatalmas piros pont a szervezőknek a zseniális programfelépítésért, hiszen miután a pápa, mint Jó Pásztor, az egység jeleként eljött közénk, szólt hozzánk és sokakat egybegyűjtött, a délutánt a szentségimádás koronázta meg, ahol még inkább átélhettünk, hogy mindnyájan egy testet alkotunk, Krisztus misztikus Testét, az Egyházat. Azt gondolom, hogy minden szentmisén és szentségimádáson különösképpen is szükségünk van ezen igazság megélésére, hogy úgy szerethessük, értékelhessük a világot, ahogyan azt az Atya szereti.
A szentségimádás az egység imájával zárult, és itt éreztem erőteljesen, hogy bár 99%-át a jelenlévőknek nem ismerem, mégis annyira közelinek éreztem őket, mintha egy családból származnánk. Igazából nehéz szavakba önteni, de tapasztalhatóvá vált az igazság, hogy van valami közös, ami eltörölhetetlenül belénk van írva: ugyanazon Atya gyermekei vagyunk. Az egység ilyen jellegű megélése új lendületet ad keresztény életünknek, mely forrása mindig is az Eucharisztia volt, van és lesz.
–– Barna Miklós-István, III. évfolyam ––
Hogy milyen volt találkozni a Szentatyával? Ilyenkor az emberben – legalábbis bennem biztosan – feléled egy kis kétely. Biztosan eljön? Nem küld-e valaki mást maga helyett? Sőt, amikor ott ültem az arénában és behozták, annyira eltakarta a tömeg, hogy semmit nem láttam belőle. Egészen addig a pillanatig volt kétségem, amíg a fehér pileólus meg nem látszott egy röpke pillanatig. Onnantól kezdve már én is megnyugodtam. Azt, hogy mit mondott, hogyan mosolygott, bárki megnézheti akármikor. De hogy nekem mit üzent személyesen... Nem vagyok elfeledve, én is az Egyház vérkeringésében úszkáló egyén vagyok. Értem is elutazott Budapestre és én is megtettem az utamat érte. Isten pedig végig ott volt mindkettőnk mellett... Ezt üzente nekem a Szentatya látogatása.
–– Ferencz Egon-József, V. évfolyam ––
A találkozás szolgája – ez az ismertetőjegye Ferenc pápának, ezt véltem felfedezni minden találkozásában. Egyszerű gesztusok, közvetlen stílus, empátia, mindenkihez lehajló szeretettel való jelenlét. Többször gondolkodtam, hogyan tudnám életbe ültetni tanítását és közvetlen emberségét. A vasárnapi pápai szentmisét követően választ kaptam rá.
Reverendában várjuk a villamost a társammal. Többen megnéznek, egyesek hatalmas mosolyossal az arcukon ránk köszönnek, míg mások összehúzott szemöldökkel bámulnak bennünket. Egy részeg hajléktalan ember közeledett hozzánk.
Megáll, ránk köszön és megkérdezi: „Misén voltak?”
„Igen.” – feleltük.
„Van pár forintjuk?” – jön az újabb kérdés.
„Nincs.” – és valóban nem volt nálunk.
Közben jelzem a társamnak, menjünk már odébb, és hagyjuk ott, mire ő nemmel válaszolt. Mellette várakozva, kíváncsi tekintettel figyeltem, mi lesz ebből. A társam beszélgetést kezdeményezett a hajléktalan emberrel, kérdezni kezdte az életéről, sorsáról, mindennapi életkörülményiről. Ő pedig készségesen válaszolt és mesélt. Közben érkezett a villamos, a társam belenyúlt a zsebébe nem-e találna némi pénzt magánál, és volt 10 lej, amit átnyújtott a részeg embernek, majd kezet rázva elköszöntek, és mi felszálltunk a villamosra. Találkozásukban Krisztust láttam, társamban pedig a krisztusi kéz kinyújtását a szegény felé, aki számára rövid időre is a remény fényét gyújtotta meg azáltal, hogy felebarátként nézett rá. És a társam élő és követendő példát adott, hogyan kell tettekre váltani a pápa életstílusát, ugyanis biztos vagyok benne, Ferenc pápa ugyanígy cselekedett volna.
–– Ferencz Zsolt, VI. évfolyam ––
Fotók: Magyar Kurír; Orbán Viktor Facebook oldala; kispapok személyes archívuma.