Seminarium Incarnatae Sapientiae
Krisztust öltik magukra – admissio és beöltözés Gyulafehérváron

Akartok-e az Úr hívására válaszolva, teljesen felkészülni, hogy így alkalmassá váljatok az egyházi rendet felvéve a szent szolgálat vállalására? – ezt a kérdést fel teszi elsőként admissio alkalmával a főpásztor, amelynek keretében a harmadéves kispapokat hivatalosan is a papjelöltek közé fogadják. Az ünnepet idén október 25-én, vasárnap délelőtt 10 órától tartják a gyulafehérvári székesegyházban.
A gyulafehérvári papnevelő intézet hagyományai szerint minden év október utolsó vasárnapján tartják az admissio, avagy a befogadás szertartását. A szentmise keretében a harmadéves szeminaristák hivatalosan is kinyilvánítják a főpásztor előtt szándékukat, mely szerint szeretnének a papságra készülni, lelkileg olyanná alakulni, hogy Krisztusnak és az Egyháznak hűségesen szolgálhassanak.
A szertartás keretében beöltöznek a püspök által megáldott reverendába, amely által külső jelét is adják elhatározásuknak és befogadásuknak. A reverenda tulajdonképpen Krisztust jelképezi, így a papságra készülő fiatalok Krisztust öltik magukra, ezáltal is tanúságot téve arról, hogy tudatosan készülnek az Ő szolgálatára.

Az admissio a szemináriumi közösség kiemelkedő ünnepe, amelyre rendszerint az ünnepeltek családjai, barátai is elzarándokolnak. Idén azonban a járványügyi korlátozások értelmében a szeminárium elöljárói és az ünnepeltek is online bekapcsolódásra hívnak mindenkit, hiszen szűk körben ünneplik a szentmisét vasárnap 10 órától, a gyulafehérvári székesegyházban, amelynek főcelebránsa Kovács Gergely érsek lesz. Az ünnepbe a templom.ro oldalon keresztül lehet bekapcsolódni.

Beöltöző kispapok: Balázs Barnabás (Székelykeresztúr), Gergely József (Csíkszentmárton), Nagy Emil (Szováta) és Tuzson Balázs (Sepsiszentgyörgy).
Isten tegye teljessé a jót, amit megkezdett bennük!
Bőjte Csongor/ seminarium.ro