„Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?”
2020. október 25-én, a gyulafehérvári székesegyházban ünnepelt szentmise keretében tartották az admissio szertartását, amely során a harmadéves kispapok kifejezték szándékukat, miszerint tudatosan a papságra szeretnének készülni, szolgálva Krisztust és az ő népét, az Egyházat. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Kovács Gergyel érsek volt.
Az alábbiakban a főpásztor homiliáját teljes terjedelmében közöljük:
„Mester, melyik a legfőbb parancs a törvényben?” - ártatlan hitbeli kérdésnek tűnhet az, amit a farizeusok feltesznek Jézusnak. De az evangélista jelzi: hátsó szándékkal kérdeznek. Múlt vasárnap is egy hasonló esetet hallottunk, amikor arról faggatták Jézust, hogy szabad-e adót fizetni a császárnak. És akkor is megválaszolt nekik, elhallgattatta őket. Most újra támadásba lendülnek. A kérdésnek az alattomossága abban rejlik, hogy a farizeusok a mózesi törvényekhez még rengeteg előírást, tilalmat tettek hozzá. A rabbik 248 parancsot és 365 tilalmat tartottak számon. Tehát így, gyakorlatilag Jézusnak 613 parancs, tiltás és előírás közül kellet kiválasztania, hogy melyik a legfontosabb. Egyforma valamennyi, vagy van közöttük, ami első helyen áll? S Jézust ez alkalommal sem tudják sarokba szorítani. Válaszában két nagyon jól ismert parancsot idéz a Tórából, vagyis Mózesnek az öt könyvéből. „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből. Szeresd felebarátodat, mint önmagadat. E két parancson függ az egész törvény és a próféták” – válaszolt Jézus.
Jézus semmi olyant nem mond, ami hallgatósága számára ismeretlen lenne. Ha vallásos zsidók, akkor ismerik ezt a két törvényt is. Azonban valamiben mégis teljesen új és eredeti. Előtte ugyanis senki sem kapcsolta össze a két törvényt. Két olyan törvényt, amely Mózes öt könyvének két különböző pontján van. Az egyik a Második Törvénykönyvben, a másik a Leviták könyvében. Ugyanakkor Jézus előtt senki nem tartotta ezeket egyenlő értékűeknek. A 613 törvényt, amelyeket említettem, fontosságuk szerint két osztályba sorolták. Voltak súlyos és voltak könnyű törvények. Jézus gyakorlatilag egy súlyos törvényt, az istenszeretetet, kapcsolt össze egy könnyűvel. Isten szeretete súlyos törvény volt, az embertárs szeretete könnyű. Ez az összekapcsolás az új. Jézus a felebaráti szeretet parancsát ugyanarra a szintre, ugyanabba a kategóriába helyezte, mint az istenszeretet törvényét. A szeretet főparancsában szorosan össze van kötve az Isten- és emberszeretet. A kettő egymástól elválaszthatatlan. Igazából három törvényről van szó: istenszeretet, a felebarát szeretete és önmagunk – teszem hozzá – helyes szeretete. Mert aki önmagát nem szereti, aki saját magával szemben igénytelen, saját magával nem törődik, az hogyan fogja szeretni felebarátját, embertársát?
Az Isten- és emberszeretet parancsa nemcsak, hogy a legfőbb törvény, de magában hordja az összes többit is. Tulajdonképpen minden előírás s szabály nem más, mint ennek az alaptörvénynek a felbontása, az aprópénzre váltása. Ha valaki megtartja az Isten- és emberszeretet parancsát, akkor nem kell külön, számos, sok kicsi rendelkezést, törvényt hozni. Akkor nem kell egy felsorolást csinálni, ahhoz hasonlóan, amit az első olvasmányban hallottunk: az özvegyet és árvát ne nyomorgasd; a jövevényhez legyél irgalmas, ha pénzt adsz kölcsön, ne adj rá kamatot; és így tovább sorolhatnánk a rengeteg sok kicsi, apró törvényt. Igen, a részletes szabályok szükségesek, vagy legalábbis sok esetben hasznosak, de nem tanácsos túlságosan szaporítani ezeket az apró törvényeket. Ez ugyanis könnyen oda vezet, ahol a farizeusok is tévedtek, hogy felállítottak rengeteg apró törvényt, amiket azután szigorúan be is tartottak: mentából, kaporból és köményből tizedet adtak, és közben, ami fontos a törvényben, sőt, ami a legfontosabb a törvényben, az igazságosságot, az irgalmat és a hűséget elhanyagolták. A szentleckében olyan szépen hallottuk a közösség dicséretét, hogy a híveken látszik mélységes hitük, és ezt mások mondják el róluk. Ez a fontos! Ha minket mások néznek, akár nem hívők is, el tudják mondani, hogy rólunk az Isten és emberszeretet sugárzik? Mert ha nem, akkor nem vagyunk jobbak a farizeusoknál.
Krisztusban szeretett testvéreim! Nem véletlenül ül itt előttünk négy fiatal. Szentmisénk keretében ugyanis kerül sor az admissio, vagyis a befogadás szertartására. A harmadéves kispapjaink, szeminaristáink kinyilvánítják azt a szándékukat, hogy hivatalosan is szeretnének a papságra készülni.
Kedves fiúk! Örömmel fogadom részetekről azt az elhatározást, hogy papként Krisztusnak és az egyháznak hűségesen szeretnétek szolgálni. Én arra kérlek benneteket, hogy a mai naptól kezdve még inkább mélyítsétek el magatokban a hivatástudatot, még buzgóbban éljétek meg az Isten- és emberszeretet parancsát, még jobban használjátok fel mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel a szemináriumi közösség titeket segít és támogat. Mi pedig mindannyian az Úrban bízva megígérjük, hogy szeretetünkkel és imáinkkal támogatunk titeket!
Az ünnepről részletes beszámoló és fotógaléria később!