top of page
Keresés
  • Szerző képeSeminarium Incarnatae Sapientiae

„Vágyakozni a szép, igaz, jó és szent után...”

A lateráni-bazilika felszentelésének ünnepén, november 9-én szemináriumi közösségünknek rekollekciót tartott Ft. Simon Attila püspöki titkár, ifjúsági– és ministránslelkész. Az elmélkedések során a moderátor az életszentség utáni vágyakozásról és az alázatról beszélt. „Fontos, hogy vágyakozzatok a szép, igaz, jó és szent után!” – hangsúlyozta a moderátor. „Törekednünk kell arra, ahogyan Zakeus és Jézus tekintete találkozott, úgy a mi tekintetünk is találkozzék a Széppel, Krisztuséval. És ki a szent?” – tette fel a kérdést. „Szent az, aki a végtelen tengerpartra, a soha el nem múló napra, Krisztusra irányítja a figyelmet” – adta meg a választ. A moderátor számos példát és tapasztalatot megosztott az életéből a kispapokkal.

Köszönjük neki, hogy ezen a napon kísért bennünket, kívánjuk Isten bőséges áldását munkájára.



169 megtekintés
bottom of page